Vágólapra másolva!
Kivételesen nem Antonio Cassanóért tüntetve rohant be a pályára Mario Ferri, az olaszok provokatőre, aki a legendás Jimmy Jumphoz hasonlóan gyakran szánja el magát magamutogató mutatványokra. Ferri ezúttal a Real Madrid-Milan BL-mérkőzést választotta ki, végül 6 biztonsági embernek kellett letepernie, s kivezetnie.

Mindössze 45 másodperc telt el a Real Madrid-AC Milan Bajnokok Ligája-mérkőzésen, amikor egy pályára rohanó szurkoló miatt a játékvezető megszakította a játékot. A lelkes fiatalember óriási sprintet levágva menekült a biztonsági emberek elől, végül saját maga esett el, hogy végre elkaphassák.

A spanyol Abc.es oldal szerint a tettes Mario Ferri volt, aki korábban jelezte, mire készül, s a biztonsági emberek jelenléte ellenére be is tudott jutni a Bernabéu-stadion gyepére.

Ferri korábban háromszor ragadtatta magát ilyen cselekedetre, azok mindegyikét Antonio Cassano válogatottba való meghívásáért követte el.

Forrás: AFP

Először 2009. november 14-én az Olaszország - Hollandia barátságos mérkőzésen lépett önkényesen pályára, majd 2010. május 16-án a Sampdoria - Napoli olasz bajnoki mérkőzésén tette tiszteletét a gyepen, miután biztonsági őrnek öltözve kijátszotta az ellenőrzést. A pályán kezet rázott a genovai csapatban játszó Cassanóval is, aki személyesen bízta a biztonsági őrök gondjára, ám Ferrit ez sem mentette meg attól, hogy nyolc évre kitiltsák valamennyi olasz stadionból.

Ezek után nyáron Durbanbe utazott, és a Németország-Spanyolország vb-elődöntőn rohant a pályára vuvuzelát fújva, egy Superman-emblémás pólóban, amelyen a "Cassanót a válogatottba! Megmondtam, Lippi!" felirat volt olvasható.