Vágólapra másolva!
Talán a teljes Bajnokok Ligája-mezőny két leglátványosabban futballozó csapata találkozik szerda este az Arsenal-Barcelona mérkőzésen. A nap másik negyeddöntőjében a gyenge formát futó AS Roma és a két hónapja tétmeccs nélkül készülő Sahtar Donyeck csap össze.

Legutóbb a negyeddöntőben, idén egy körrel hamarabb csap össze az Arsenal és a Barcelona. Egy éve a spanyolok 6-3-mal jutottak tovább, Londonban 2-2, a visszavágón 4-1 lett az eredmény.

"Van elképzelésem a tavalyi meccsek alapján, de az csak elképzelés. Sok játékos fejlődött, Robin van Persie különösen sokat" - nyilatkozta Pep Guardiola.

A katalánok edzőjét megkérdezték Cesc Fabregasról is, akire a nyári világbajnokság után Barcelona-mezt húztak a spanyol válogatott játékosai: "Cesc az Arsenal játékosa. Hagyjuk Wengert játszatni a játékosát. Ha egy nap az Arsenal elengedi, érdeklődni fogunk Fabregas iránt."

Az angolok spanyol világbajnoka a legutóbbi Arsenal-Barca második félidejéből indul ki, amikor 0-2-ről 2-2-re jöttek fel a londoniak.

A Barcelona, amióta kikapott a későbbi győztes Intertől az elődöntőben, veretlen a BL-ben: ötször nyert, kétszer ikszelt. Az Arsenal a legutóbbi három BL-meccséből kettőt elvesztett, a Sporting Lisszabon, illetve a Sahtar Donyeck ellen.

A BL-ben szedné össze magát a Roma

A másik szerdai meccsen éppen a Sahtar lép fel, méghozzá az olasz bajnokságban botladozó AS Roma otthonában. Claudio Ranieri, a hazaiak edzője szerint éppen az esti találkozó adhat új lendületet csapatának.

De Rossiék az előző három tétmeccsükön összesen egy ikszet tudtak felmutatni, míg az ukrán bajnokság éllovasa december nyolcadika óta nem játszott tétmeccset, akkor 2-0-ra legyőzte a Sporting Bragát a BL-ben.

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, első mérkőzések

Arsenal (angol) - Barcelona (spanyol) 20.45
A várható kezdőcsapatok:
Arsenal: Szczesny - Clichy, Djourou, Koscielny, Gibbs - Arsavin, Fabregas, Song, Wilshere, Walcott - Van Persie
Barcelona: Valdes - Dani Alves, Pique, Abidal, Maxwell - Xavi, Busquets, Iniesta - Pedro, Messi, David Villa

AS Roma (olasz) - Sahtar Donyeck (ukrán) 20.45
A várható kezdőcsapatok:
AS Roma: Lobont - Cassetti, Juan, Mexes, J.A. Riise - Simplicio, De Rossi, Taddei - Menez - Borriello, Vucinic
Sahtar Donyeck: Pjatov - Srna, Csigrinszkij, Rakickij, Rat - Gai, Teixeira - Costa, Jadson, Willian - Luiz Adriano