Vágólapra másolva!
Egy apróságon fordult meg a Roma-Sahtar Bajnokok Ligája-meccs menete Claudio Ranieri, a hazaiak edzője szerint. Az olaszok 3-2-re kikaptak a nyolcaddöntő első meccsén, az ukránok trénere, Mircea Lucescu úgy gondolja, szerencséjük volt, hogy a Roma ilyen ideges, de megérdemelték a győzelmet.

A Gazzetta dello Sport Rémálom Rómában címmel tálalta a meccset, és a fővárosiak szétesett védelméről ír, amely az elmúlt három meccsén tíz gólt kapott.

Pedig Claudio Ranieri edző szerint csapata jól kezdte a meccset: "Tudtuk, hogy veszélyesen kontráznak majd a gyors és technikás játékosaikkal. Jól kezdtünk, vezetést is szereztünk, de 45 másodpercre rá egyenlítettek - ilyen kis dolgok fordíthatnak meg egy ilyen találkozót. Jó taktikával játszottunk, de a vezetés megszerzése után azonnal óvatosabbra kellett volna váltanunk."

"A második félidei játékunkkal elégedett vagyok, 1-3-ról mindent megtettünk a szépítésért, mert ha maradt volna az eredmény, az térdre kényszerített volna minket" - tette hozzá az edző.

A Roma január 27-én győzött utoljára, az olasz kupában a Juve ellen. A Sahtar ellenben december nyolcadika óta az első tétmeccsét játszotta, Ranieri meg is dicsérte az ellenfelet: "A Sahtarra fényes jövő vár, fiatal, tehetséges játékosai vannak. Kiválóan tartják a labdát, és mindig találnak üres embert, amivel a Barcelonára emlékeztetnek."

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=p2QJDe8tp2gWwgEy


Mircea Lucescu, a donyeckiek edzője egyszerre emleget szerencsét és megérdemelt győzelmet: "Szerencsénk volt, hogy a Roma ilyen ideges, de megérdemeltük a győzelmet. A második félidőben a Roma beszorított minket, mert az erőnlétünk még nem az igazi. Otthon támadnunk kell majd, miután a Roma is erre kényszerül majd. Valószínűleg másképp, ellentámadásokra fognak játszani, de mindenképp nehéz lesz."