Vágólapra másolva!
Gennaro Gattuso az újabb konfliktusok elkerülése végett nem utazik el Londonba, a Tottenham-Milan Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő visszavágójára.

Az olaszok csapatkapitánya - aki az első meccsen előbb torkon ragadta, majd lefejelte az angolok másodedzőjét, Joe Jordant - az eltiltása ellenére szeretett volna a csapattal tartani a visszavágóra, ám lebeszélték róla.

"Azt tanácsolták, hogy inkább maradjak itthon, mert 47 ezer angol szurkoló akar meglincselni" - mondta a Daily Mail angol lapnak Gattuso, aki részletesebben is beszélt a verekedésről.

Forrás: AFP

"Amikor elindultam Jordan felé a meccs végén, levette a szemüvegét, mint aki készen áll a bunyóra, és folyamatosan azt a bizonyos f betűst angol szót ordította. Amikor odaértem, Bassong szólt, hogy inkább vele rendezzem le a dolgot. Az volt az angolok szerencséje, hogy Ibrahimovic a pálya másik oldalán volt, különben még mindig menne a bunyó."

Jordan verzióját itt olvashatja el. Az eset miatt Gattusót négy meccsre eltiltotta az UEFA.