Vágólapra másolva!
Nagy csatában, idegenben szerzett több góllal jutott a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe az Inter labdarúgócsapata, amely a hazai 1-0-s vereséget követően Münchenben 3-2-re verte a Bayernt. Louis van Gaal szerint a bajorok kihagyott helyzeteikkel saját magukat verték meg, edzőkollégája, Leonardo úgy vélte, a győzelem szívből jött. José Mourinho gratulált az Internek, Bastian Schweinsteiger pedig összezörrent Marco Materazzival, és most már érti, Zinedine Zidane miért fejelte le az olasz játékost öt évvel ezelőtt.

Nem játszott jól, de három lövés is elég volt az Inter labdarúgócsapatának, hogy 3-2-re nyerjen a Bayern ellen Münchenben, és 3-3-as összesítéssel, idegenben szerzett több góllal bejusson a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe. Pedig a Bayern hatvan percen át remekelt, vezetett is 2-1-re, ráadásul több ziccert elhibázott.

"Ezt a meccset nem lehet leírni, ezt át kell élni. Igazi, szívből jövő győzelem volt. Hihetetlen pillanat volt számomra a lefújás pillanatában Julio Césart sírni látni" - nyilatkozta a mérkőzést követő sajtótájékoztatón Leonardo, az Inter vezetőedzője.

"Szervezetten játszottunk, három perc után gólt szereztünk, de ezt követően volt egy időszak, amikor minden a müncheniek tervei szerint alakult. Lehetnek jobb és rosszabb periódusok a csapat életében, de ez a mérkőzés megmutatta az igazi arcunkat. Megvolt a tartása a csapatnak, a Bayern sorozatos gólhelyzetei alatt összeomolhattunk volna, de meccsben maradtunk".

Az Inter brazil kapusa bevallotta, hatalmas bakija után szíve szerint lement volna a pályáról. "A mostani csúnyább baki volt, mint a hazai, de szerencsére így is összejött a továbbjutás. Amikor Pandev gólt szerzett, elkezdtem sírni. Hálálkodtam a csapattársaimnak és az égieknek. Rettenetes lett volna, ha a hibám miatt esünk ki" - összegzett Julio César.

A La Gazzetta dello Sportnak nyilatkozva Massimo Moratti klubelnök elmondta, hogy a továbbjutás kivívása után felhívta őt José Mourinho, aki tavaly BL-győzelemhez segítette az Intert, és gratulált. "Nem felejtett el bennünket, el volt ragadtatva a győzelemtől" - mondta Moratti.

A klubelnök hozzátette, nem voltak optimista érzései a mérkőzés során, de megszokta, hogy a mostani Inter ennyire nyögvenyelősen küzd, ezért kevesebbet is szenvedett. "Furcsa mérkőzés volt, de ez nem azt jelenti, hogy nem érdemeltük meg a továbbjutást."

A BL történetében a címvédő Inter a második csapat, amely hazai vereségét követően az idegenbeli visszavágón kiharcolta a továbbjutást. Ez korábban éppen annak az Ajax Amsterdamnak sikerült - az 1996-os elődöntőben a görög Panathinaikosz ellen -, amelynek edzője Louis van Gaal volt.

A Bayern München jelenlegi szakvezetője egyébként hihetetlennek minősítette csapata összeomlását és bukását. "Minden tőlünk telhetőt megtettünk a továbbjutás érdekében, hihetetlen, hogy elveszítettük a csatát" - mondta. "A rengeteg lehetőség ellenére képtelenek voltunk újabb gólokat szerezni, ezzel életben tartottuk az Inter reményeit. Ebben a hónapban voltak kifejezetten jó meccseink, amelyeket ugyanígy elbuktunk."

Forrás: AFP/John Macdougall

A mérkőzést követően kisebb csetepaté volt a pályán, Bastian Schweinsteiger összetűzésbe került az Inter kispadjával és néhány játékosával. A válogatott középpályás később Marco Materazzit hibáztatta, szerinte a világbajnok olasz az egész mérkőzésen őt provokálta.

"Most már tudom, hogy mit érzett Zinedine Zidane" - nyilatkozta elkeseredetten, célozva a francia klasszis 2006-os döntőben elkövetett durvaságára, amikor a verbális inzultust megelégelve nagy erővel mellbe fejelte Materazzit.

"A mérkőzés alatt, közben és után is végig provokált, teljesen megértem Zidane-t" - mondta Schweinsteiger a Bildnek.