Vágólapra másolva!
Sem a Chelsea, sem a Manchester United edzője nem tekinti a 2008-as Bajnokok Ligája-döntő visszavágójának a szerda esti negyeddöntőt. Alex Ferguson szakítva régi szokásával ezúttal triplázásról beszél, és védelmébe veszi londoni kollégáját, Carlo Ancelottit, aki szerint szerda este semmi nem dől el.

Alex Ferguson évek óta ügyelt arra, hogy ne emlegesse az 1999-ben BL-t, bajnokságot és kupát nyerő csapatot a sajtónak, ezúttal azonban nyilvánosan eljátszott a gondolattal: "Két hónap alatt 14 meccs vár ránk, ha ezek jól alakulnak, összejöhet. Sokszor mondtam már, hogy egy trófeával elégedett lennék, de most meg kell próbálnunk élni az újabb triplázás esélyével."

A skót tréner a túlóra perceiben megnyert 99-es döntőt csak egyszeri és megismételhetetlen alkalomnak nevezte az elmúlt évtizedben. Most ez megváltozott, talán mert a ManUnited a BL negyeddöntő mellett elődöntős az FA-kupában, a bajnokságot pedig hét pont előnnyel vezeti.

A Chelsea-meccs előtti sajtóbeszélgetés feszülten indult, az újságírók először Rooney-ról kérdezték Fergusont, aki a két bajnokiról eltiltott játékosról csak annyit mondott: "Egy csatárnál csak az számít, mennyire termeli a gólokat. A többivel nem foglalkozom." Márpedig Rooney termel, a hétvégén a West Hamnek például mesterhármast lőtt.

Fergusont arról is kérdezték, valóban lehet-e José Mourinho az utóda az Old Traffordon: "Jó barátok vagyunk Joséval, gyakran beszélünk a jövőjéről. Megértem, hogy visszajönne Angliába, mert itt nagyobb a menedzserek szabadsága, de nehezen tudom megmondani neki, mikor lesz szabad a posztom." Visszavonulásra nem is gondol a 69 éves edző: "Amíg egészséges vagyok, folytatom. Apám a 65. születésnapján ment nyugdíjba, egy évre rá meghalt. Az emberek olyanokat mondanak, hogy 'dolgoztam 45 évet, jogom van pihenni.' Egyáltalán nem így van, inkább kötelességünk aktívnak maradni."



Az angol média a Chelsea edzőjét, Carlo Ancelottit is gyakran bírálja, Ferguson nem érti, miért: "Tavaly bajnok és kupagyőztes lett, miért akar egy klub leváltani egy ilyen edzőt? Komolyan nem tudom, honnan jöhetnek ezek a kritikák."

Ferguson a londoniak télen igazolt csatárát, Fernando Torrest is védelmébe vette: "Mikor a Chelsea szerződtette, mindenki elájult, hogy milyen jó igazolás. Most már rossznak tartják, mert még nem lőtt gólt. Létezhet ennél nevetségesebb? Természetesen majd újra lő gólt, talán csak most illeszkedik be a Liverpool rendszeréből a Chelsea-ébe."

A Chelsea olasz trénere azt hangsúlyozta, hogy ez csak a 180 perces párharc első fele lesz: "Ma este semmi sem dől el, ez az Old Traffordra marad. Van önbizalmunk, és összeszedettek vagyunk, ha jobbak leszünk a Unitednél, elérhető az elődöntő. A 2008-as döntő a múlt, nem számít."

Ancelotti elárulta, hogyan motiválta a játékosait: "A BL nem megszállottság, hanem a legfontosabb sorozat a világon. Mondtam a játékosaimnak, hogy örülniük kell, mert minden focista az ő helyükben szeretne lenni, ilyen meccseken játszana. Ezzel együtt a győzelmet is akarniuk kell. Egy klub az ilyen találkozókon gazdagíthatja a történelmét."

Bajnokok Ligája, negyeddöntő, első mérkőzések
Chelsea - Manchester United 20.45
Barcelona - Sahtar Donyeck 20.45

kedden:
Real Madrid - Tottenham Hotspur 4-0
Internazionale - Schalke 2-5