Vágólapra másolva!
Kisebb csodát tett a Bajnokok Ligájában a ciprusi APOEL Nicosia, amely az Olympique Lyon kiejtésével a legjobb nyolc közé jutott. A franciák legjobbjai közé tartozó Bafétimbi Gomis úgy gondolja, a továbbjutást az első meccsen szórakozták el.

Szétfocizta a Barca a Leverkusent, ciprusiak a nyolc között

Három hete sovány, 1-0-s előnyre tett szert a Lyon hazai pályán az APOEL ellen, noha jóval nagyobb is lehetett volna a különbség. A szerda esti visszavágón a ciprusiak már a kilencedik percben ledolgozták a hátrányt, végül egy kiegyenlített meccs után, büntetőkkel továbbjutottak.

"Kalapot kell emelnünk az APOEL előtt, hatalmas, amit elértek, mi meg csak sajnálhatunk egy sereg dolgot. Legalább még egy gólt kellett volna rúgnunk a Gerlandban, ahol fölényben voltunk és nagy helyzeteink voltak" - merengett Gomis. "Nem érdemeltünk vereséget, de nem lőttünk gólt idegenben. Most a bajnokságban kell javítanunk a helyzetünkön."

Gomis legalább belőtte a maga büntetőjét, ám két csapattársa lövését is kivédte Hiotisz kapus.