Vágólapra másolva!
Bruce Buck, a Chelsea elnöke szerint a szezon közben kinevezett Roberto Di Matteo komoly jelölt a vezetőedzői poszt hosszú távú betöltésére.

"Mesés munkát végzett Robbie" - utalt a klubvezető a Sky Sport Newsnak nyilatkozva arra, hogy az olasz tréner Bajnokok Ligája-diadalra vezette a csapatot, melyet március óta irányít. "Visszaadta a játékosoknak a korábbi önbizalmukat, és kihozta belőlük a legjobbat."

Buck szerint Di Matteót - aki korábban Andre Villas-Boas segítője volt, majd a portugál szakember távoztával került a csapat élére - valószínűleg hamar megerősítik pozíciójában."A nyári átigazolási időszak kezdete előtt szeretnénk tudni az együttes edzőjének a nevét. Velünk kell lennie, mielőtt elkezdünk egyezkedni a futballistákkal" - tette hozzá.

A 41 éves Di Matteo, aki 1996 és 2002 között játékosként is szolgálta a Chelsea-t, a jelenlegi idényben a BL mellett FA-kupát is nyert a csapatával.