Vágólapra másolva!
Óriási mérkőzésen 0-2-ről felállva nyert hazai pályán a Manchester United a portugál Braga ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája 3. fordulójának keddi játéknapján. Ugyancsak hátrányból fordított, és a 93. percben szerzett győztes góllal 2-1-re nyert a Barcelona a Celtic ellen. A Juventus meglepetésre ikszelt a dán Nordsjaelland otthonában, míg a Chelsea kikapott 2-1-re a Sahtar vendégeként.

Nem mákos, peches volt a Barca

A forduló mérkőzését egyértelműen az Old Traffordon játszották, ahol a Manchester United már a hétvégi Chelsea elleni bajnoki rangadóra tartalékolva felforgatott csapattal lépett pályára.

Smalling, Vidic és Jones sérült volt, de kimaradt a kezdőcsapatból Rio Ferdinand, Anderson, Giggs, Nani, Young és Welbeck is, míg Scholes a kispadra se ült le.

A vendégek edzője, José Peseiro azt nyilatkozta, meglepetéssel készültek, és a huszadik percben úgy tűnt, ebből a tervből valóság lehet. Alan két góljával ugyanis ekkor már 0-2-t mutatott az eredményjelző, a hazaiak összeroppanását Hernandez szépítő gólja akadályozta meg.

Forrás: AFP/Andrew Yates

Szünet után őrült tempóra kapcsoltak a hazaiak, Evans egy szerencsés kavarodás végén szépített, majd a 75. percben Hernandez második góljával a MU megfordította az állást.

A H csoport másik mérkőzésén a Galatasaray úgy játszott 1-1-et a Cluj ellen, hogy a kolozsváriak a 77. percig vezettek, a meccs háromnegyed részét emberhátrányban küzdötték végig, ráadásul a hazaiak egy büntetőt is elhibáztak.

A G csoportban a Szpartak megszerezte első győzelmét, a moszkvai csapat hazai pályán a Benficát verte. A másik összecsapáson meglepetésre a Celtic szerzett vezetést Barcelonában, Mascerano öngólját azonban a félidő végén Iniesta ki tudta egyenlíteni. Szünet után óriási nyomást gyakoroltak a hazaiak a skótok kapujéára, de a győztes gólt csak a 93. percben tudta Jordi Alba begyömöszölni.

Az F csoportban a Sahtar meglepetésre 2-1-re legyőzte a címvédő Chelsea-t, míg a Juventust Vucinis mentette meg a hasonló balmától, bár a dán Nordsjaelland otthonában elért 1-1-re se lehet túl büszke a torinói együttes.

Az F csoportban a Bayern München egy büntetővel tudott 1-0-ra nyerni Lille-ben, míg a BL eddigi meglepetéscsapata, a selejtezőben a Debrecent búcsúztató fehérorosz BATE Boriszov simán kikapott a Valenciától, a vendégek mindhárom gólját Soldado szerezte.

Eredmények, 3. forduló, E csoport:
Nordsjaelland (dán) - Juventus (olasz) 1-1 (0-0)
gól:
Beckmann (50.), illetve Vucinic (81.)

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=dI9mYtF2RuGNyAZ8


Sahtar Donyeck (ukrán) - Chelsea (angol) 2-1 (1-0)
gól:
Alex Teixeira (4.), Fernandinho (52.), illetve Oscar (88.)


A csoport állása: 1. Sahtar Donyeck 7 pont, 2. Chelsea 4, 3. Juventus 3, 4. Nordsjaelland 1.

F csoport:
BATE Boriszov (fehérorosz) - Valencia (spanyol) 0-3 (0-1)
gól:
Soldado (45., 55., 69., az elsőt büntetőből)

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=GCiBNRqAwz259jD2


Lille (francia) - Bayern München (német) 0-1 (0-1)
gól:
T. Müller (20., büntetőből)


szólj hozzá: Lille vs Bayern 0:1 Muller


A csoport állása: 1. Valencia 6 pont (6-2), 2. BATE Boriszov 6 (6-5), 3. Bayern München 6 (4-4), 4. Lille 0.

G csoport:
Szpartak Moszkva (orosz) - Benfica (portugál) 2-1 (2-1)

FC Barcelona (spanyol) - Celtic Glasgow (skót) 2-1 (1-1)
gól:
Iniesta (45.), Jordi Alba (93.), illetve Mascerano (öngól, 18.)

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=NuRP7iSm3A2ZLOLf


A csoport állása: 1. FC Barcelona 9 pont, 2. Celtic Glasgow 4, 3. Szpartak Moszkva 3, 4. Benfica 1.

H csoport:
Galatasaray (török) - CFR Cluj (román) 1-1 (0-1)
gól:
Burak Yilmaz (77.), illetve Nounkeu (19., öngól)
piros lap: Aguirregaray (28. Cluj)


Manchester United (angol) - Braga (portugál) 3-2 (1-2)
gól: Hernandez (25., 75.), Evans (62.), illetve Alan (2., 20.)

A csoport állása: 1. Manchester United 9 pont, 2. CFR Cluj 4, 3. Braga 3, 4. Galatasaray 1.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=M7REWHP8YOEpyjI3