Vágólapra másolva!
SMS-tudósítás a Bajnokok Ligájáról
Ön akkor is rögtön megtudhatja a meccsek eredményeit, ha se internet, se tévé, se rádió nincs a közelben. Csupán egy SMS-t kell küldenie nekünk, és mi mindenről informáljuk!

Részletek>>>



Az ukrán együttes meglehetősen defenzív összeállításban kezdte az összecsapást, ám a hazai rohamokat öt hátvéd sem tudta megállítani. Az első játékrészben még viszonylag kiegyensúlyozott volt a küzdelem, és 1-0-s Juve-vezetésénél a vendégeknek is megvolt a maguk lehetősége, ám Hackevics fejesét Buffon hatalmas bravúrral a felső kapufára ütötte, és innentől kezdve már csak a Zebrák voltak a pályán.

Marcello Lippi gárdája eddig ebben a szezonban nem tudott hibázni, mindössze egy alkalommal veszített pontot tétmeccsen, a Feyenoord elleni BL-találkozón, a többi mérkőzését azonban mind megnyerte. Külön örömet jelenthetett a szakvezető számára, hogy végre a nyáron szerződtetett Marco di Vaio is megszerezte első találatát a Juve színeiben, amit rögtön meg is duplázott.

A Feyenoord időközben Newcastle-ban mutatta meg, hogy a Juve elleni döntetlen nem véletlen volt, és a rotterdamiak valóban komolyan gondolják a továbbjutást a csoportból. Bár a hazai gárda ígért nagy rohamokat a meccs elejére, egy kissé szerencsés találattal mégis a vendégek szereztek vezetést, és ez elég is volt a három pont megszerzéséhez.

Csoportállások/sport/focivilag/bl/20020917csoportallasok.htmlProgram, eredmények/sport/focivilag/bl/20020829abajnokok.html

Noha a meccsen csak egy gól volt, a találkozó hatalmas iramban zajlott, és a csapatok rengeteg helyzetet dolgoztak ki, ám a kapusok csúcsformában voltak.

Az eredmény azt jelenti, hogy a Szarkák "elszálltak", az angol klubnak kevés esélye maradt a továbbjutásra, a Feyenoord viszont remek pozícióban van.