Vágólapra másolva!

Játék

Mutasd meg, mit tudsz! Legyen a tiéd a legjobb csapat!

Három-három olasz és spanyol, egy-egy angol és holland csapat képviselői várták izgatottan Nyonban, kivel is kerülnek szembe a nyolc között, a csoportküzdelmek végeztével már egyenes kieséses rendszerben.

Sok lehetőség persze nem volt: csoportelső nem játszhat másodikkal, meg saját négyeséből sem kaphatja ugye az "ezüstöst", tehát mindenki három ellenfél közül válogathatott. Volna, ha ez lenne a rendszer, de nem - sorsoltak az UEFA prominensei.

BL a 8 között

kiemeltekmásodikak
BarcelonaInternazionale
ValenciaAjax
MilanReal Madrid
Manchester U.Juventus
negyeddöntők
(április 8-9. és 22-23.)
1.Real Madrid - Manchester U.
2.Internazionale - Valencia
3.Ajax - Milan
4.Juventus - Barcelona
elődöntők
(május 6-7. és 13-14.)
N1 - N4
N2 - N3
döntő
május 28., Old Trafford, Manchester

Méghozzá kisebb meglepetésre úgy, hogy se spanyol, se olasz háziderbi nem lesz, talán csak majd a döntőbe jutásért. A címvédő, csoportjából nagy nehézségek árán továbblépő Real Madrid az egyke angol Manchestert kapta, Beckhamék ugye magabiztosan jutottak a nyolc közé.

Utoljára, éppen ugyancsak negyeddöntőben az 1999-2000-es sorozatban feszült egymásnak a két gigász, akkor a Real jött ki győztesen. Korábban a BEK 1956-57-es és 1967-68-as szezonjában meccseltek, megosztozva a továbbjutások és amúgy a későbbi végső győzelmen.

A Ferguson-fiúkhoz hasonlóan eddig simán bravúrkodó, mi több a BL-szezonban még veretlen Barcelonának a jelenlegi legjobb olasz együttes, a Juventus jutott, ez sem lesz kisebb párbaj, az első meccset Torinóban játsszák. 1986-ban BEK-negyeddöntőztek, a katalánok örülhettek, míg ki nem kaptak a Steauától.

Ki lesz a BL-győztes?http://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=7183Portugálok döntőzhetnek az UEFA-kupában/sport/focivilag/20030321portugal.html

A Milan a - papíron - leggyengébb, egyetlen nem olasz, spanyol vagy angol, azaz topligás holland Ajax ellen, az Inter a spanyol bajnok Valenciával szemben kell, hogy kivívja a továbbjutást és fordítva. A "mindig csak második" Cúper korábbi csapata a jelenlegivel, pikáns, tavaly az UEFA-kupában az olaszok nyerték a párviadalt.

A Milan ötször, az Ajax négyszer nyert BEK-et, 1995-ben Kluivert góljával verték a hollandok az olaszokat Bécsben.

SMS-ben a Bajnokok Ligájáról
Ön akkor is rögtön megtudhatja a meccsek eredményeit, ha se internet, se tévé, se rádió nincs a közelben. Csupán egy SMS-t kell küldenie nekünk, és mi mindenről informáljuk!

Részletek>>>

A londoni William Hill fogadóiroda máris nyilvánosságra hozta oddsait. Ezek szerint a címvédő Real a legesélyesebb a végső győzelemre, míg a legnagyobb meglepetés, s a legjobban fizető az Ajax diadala lenne. Ibrahimovicék BL-sikerével a feltett tét 18-szorosát lehet nyerni.

Az oddsok:
Real Madrid 3,5
Milan, MU, Valencia 5
Internazionale 5,5
Juventus 6
Barcelona 8
Ajax 18