Vágólapra másolva!

A Manchester United madridi fellépése előtt kevesen gondolták volna, hogy a Vörös Ördögöket bármelyik együttes lefocizhatja a pályáról, de a királyi gárda a mérkőzés egyes perceiben éppen ezt tette a MU-val. A Real pazar teljesítménye után az angol lapok természetesen rögtön lekezelően beszéltek a manchesteriekről, ám Alex Ferguson együttese az azóta lejátszott bajnokikon megmutatta, hogy korai lenne leírni őket: a szintén élcsapatnak számító Newcastle ellen idegenben rúgtak egy hatost, 2-2-re végeztek az Arsenal elleni szuperrangadón (e két meccsen a Madriddal kapcsolatba hozott Beckham nélkül), majd a Blackburnt is simán elintézték, és immár az élen állnak a Premier League-ben. A Realnak ellenben a Manchester elleni győzelem óta nem nagyon ment: a Real Sociedad elleni rangadón sima vereséget szenvedett a csapat, és a játék képe alapján a Barcelona ellen sem nagyon érdemelt pontot.

A fő kérdés tehát az, hogy a Real meg tudja-e ismételni az első meccsen nyújtott teljesítményét, mert ha igen, akkor a MU-nak, legyen bármilyen jó csapat, szemernyi esélye sincsen. A spanyoloknak viszont igen csak rosszul jött, hogy az angoloknak Madridban két gólt vágó Raúl éppen most betegedett meg, és vakbélgyulladással kellett kórházba szállítani két nappal a visszavágó előtt. A legvalószínűbb az, hogy Raúl helyén Guti szerepel majd, bár egyes spanyol lapok szerint azt sem lehet kizárni, hogy a madridiak csak egy csatárral (Ronaldo) kezdenek, és Santiago Solari erősíti majd a középpályát.

Sőt, olyan cikkek is megjelentek, amely szerint Vicente del Bosque a szuperdefenzív taktikát választja, amelyben a két középhátvéd mögött még egy söprögető is szerepelne - ennek azonban kicsi a valószínűsége, elvégre azzal a madridiak is tisztában vannak, hogy az Old Traffordon nem lehet kibekkelni egy meccset. Alex Fergusonnak a legtöbb gondot az okozza, hogy a fantasztikus formában lévő Paul Scholes eltiltását tölti, bár jó hír, hogy Juan Sebastián Verón bevethető a helyén, az argentin ugyanis felépült térdsérüléséből.

Nem Scholes az egyetlen eltiltott a Manchesterben, Gary Neville is hasonló okok miatt nem játszhat, helyette Wes Brown vagy Phil Neville kerülhet a csapatba, a kisebb sérüléssel bajlódó John O'Shea és Fabian Barthez minden bizonnyal ott lesz a kezdők között.

A várható kezdőcsapatok (Old Trafford, 20.45, vezeti: Collina - olasz)
Manchester United: Barthez - Brown, Ferdinand, Silvestre, O'Shea - Beckham, Keane, Veron, Giggs - Solskjaer, van Nistelrooy
Real Madrid: Iker Casillas - Salgado, Hierro, Helguera, Roberto Carlos - Figo, Makelele, Flavio Conceicao, Zidane - Guti, Ronaldo.

A két csapat egymás elleni mérlege
1956-1957, BEK-elődöntő: Real Madrid - Manchester United 3-1
1956-1957, BEK-elődöntő: Manchester United - Real Madrid 2-2
1967-1968, BEK-elődöntő: Real Madrid - Manchester United 0-1
1967-1968, BEK-elődöntő: Manchester United - Real Madrid 3-3
1999-2000, BL-negyeddöntő: Real Madrid - Manchester United 0-0
1999-2000, BL-negyeddöntő: Manchester United - Real Madrid 2-3
2002-2003, BL-negyeddöntő: Real Madrid - Manchester United 3-1

A MU mérlege spanyol klubok ellen: 30 mérkőzés, 8 győzelem, 11 döntetlen, 11 vereség (gólkülönbség: 45-50)

A MU mérlege spanyol klubok ellen, otthon: 15 mérkőzés, 7 győzelem, 6 döntetlen, 2 vereség (gólkülönbség: 30-18)

A Real Madrid mérlege angol klubok ellen: 18 mérkőzés, 7 győzelem, 6 döntetlen, 5 vereség (gólkülönbség: 28-22)

A Real Madrid mérlege angol klubok ellen, idegenben: 10 mérkőzés, 3 győzelem, 2 döntetlen, 5 vereség (gólkülönbség: 11-14)