Vágólapra másolva!

A csoport

Kedd estére elkelhet a két továbbjutó hely, ehhez a lyoniaknak legalább döntetlent kell elérniük Brüsszelben az Anderlecht otthonában, ráadásul pontosztozkodás esetén Celtic-diadal is szükséges az Olympique ünnepléséhez. Ha a franciák nyernek, már nem kell figyelniük Glasgow-ra.

Mindenesetre az OL főpróbája nyögvenyelősre sikerült, csak a 92. percben, 11-esből szerzett Luyindula-góllal nyert a mezőny második feléhez tartozó Racing Strasbourg elleni bajnokin. Az Anderlecht már pénteken letudta kötelességét, 2-0-ra győzött a Mons-Bergennel szemben.

A nagyobb figyelem a skóciai rangadóra összpontosul, hiszen a sorozat két korábbi győztese csap össze. A Celtic hazai pályán 2001 augusztusa óta 62 találkozón maradt veretlen - akkor a holland Ajax Amsterdam BL-mérkőzésen 1-0-ra diadalmaskodott -, vagyis az előjelek biztatóak. A vendégek világsztár kapusát, Oliver Kahnt azonban ez nem érdekli, úgy véli: csapata megszerzi a rendkívül fontos győzelmet. "Egyszer minden sorozatnak vége szakad" - szögezte le a világbajnoki ezüstérmes német csillag.

B csoport

Az Internazionale (az olaszok az Arsenalt fogadják) és a Dinamo Kijev (az ukránok 18.30-kor a Lokomotiv Moszkva vendégeként lépnek pályára) diadala esetén tét nélküli lesz az utolsó forduló. Most azonban szó sem lehet semmilyen taktikázásról, mind a négy együttesnek győzelemre kell játszania.

Az Internazionale szombaton a Regginát ütötte ki 6-0-ra, vagyis úgy tűnik, hogy Alberto Zaccheroni vezetőedző futballistái már elfelejtették az argentin előd, Hector Cúper betonvédekezésre építő utasításait. A keddi ellenfél Arsenal sem panaszkodhatott, 3-0-ra diadalmaskodott a Birmingham vendégeként, pedig eltiltás miatt négy kulcsember is hiányzott.

Az orosz fővárosban már csak a közös történelmi múlt miatt is érdekes 90 perc várható. Ráadásul a Lokomotiv számára jelentős motiváció lehet az is, hogy a válogatott a walesiek elleni pótselejtezőn kiharcolta az Európa-bajnoki indulást, vagyis a nemzeti tizenegy után most klubszinten remélnek sikert a szurkolók.

C csoport

A Monaco (a PSV utazik Franciaországba) és a Deportivo (a hispánok az AEK-et látják vendégül) győzelme esetén minden eldől, sőt a miniállam csapatának a döntetlen is elég a továbbjutáshoz, mivel az egymás elleni eredmény neki, s nem az Eindhovennek kedvezne. Didier Deschamps vezetőedző együttese a jelenlegi BL-sorozat egyik legkellemesebb meglepetése, például a negyedik fordulóban több csúcsot is megdöntött a spanyolok elleni 8-3-as diadallal. A főpróbát a Lens ellen vívta a monte-carlói gárda, s 2-0-ra nyert, így a 14. forduló után - mindössze egy vereséggel - hárompontos előnnyel vezeti a bajnokságot.

A Deportivo egyértelműen esélyes a már kiesett - optimális esetben is csak az UEFA-kupát érő harmadik helyre jó - AEK Athén ellen, bár szombaton nem kápráztatta el szurkolóit, hiszen csak gól nélküli döntetlenre futotta erejéből a Betis otthonában.

D csoport

Az Olimpiakosz-Real Sociedad mérkőzésen a vendégek győzelem esetén csatlakoznak a már továbbjutott Juventushoz, s erre még akkor is jó az esélyük, ha a mostani szezonban meglehetősen hullámzó teljesítményt nyújtanak.

Góllövőlista:
5 - Drogba (Marseille), Prso (Monaco)
4 - Makaay (Bayern München)
3 - S. Inzaghi (Lazio), Kuranyi (Stuttgart), Morientes (Monaco), Sonck (Ajax), Tristán (Deportivo), Van Nistelrooy (Manchester United)
2 - Szabics Imre (Stuttgart), Alejnyicsev (Porto), Bouma (PSV), E. Cissé (Monaco), Costinha (Porto), Del Piero (Juventus), Di Vaio (Juventus), Dindane (Anderlecht), Giuly (Monaco), Rincon (Dinamo Kijev), Hakan Sükür (Galatasaray), Juninho (Lyon), Kovacevic (Sociedad), Lampard (Chelsea), Loszkov (Lokomotiv), Miller (Celtic), Nedved (Juventus), Pandiani (Deportivo), Poborsky (Sparta Praha), Ronaldo (Real Madrid), Sergen (Besiktas), Sutton (Celtic), Trezeguet (Juventus).