Vágólapra másolva!
A keddi negyeddöntőket követően szerdán két újabb mérkőzéssel folytatódott a labdarúgó Bajnokok Ligája. A spanyol Real Madrid úgy verte 4-2-re a francia Monacót, hogy a félidőben még a franciáknál volt az előny, míg a Stamford Bridge-i londoni derbi a Chelsea és az Arsenal között 1-1-es döntetlennel ért véget.

BL-negyeddöntő:
Chelsea - Arsenal 1-1 (0-0)
Stamford Bridge, 40 778 néző
vezette: Mejuto Gonzalez (spanyol)
Chelsea: Ambrosio - Makelele, Desailly, Terry, Bridge - Gallas, Lampard, Parker (Joe Cole, 72.), Duff - Gudjohnsen (Melchiot, 86.), Mutu (Crespo, 72.)
Arsenal: Lehmann - Lauren, Touré, Campbell, Ashley Cole, - Ljungberg (Reyes, 78.), Vieira, Edu, Pires - Bergkamp (Gilberto, 72.), Henry.
gól: Gudjohnsen (53.), illetve Pires (59.)
piros lap: Desailly (83.)

Az Arsenal menedzsere, Arsene Wenger egyetlen helyen változtatott kezdőcsapatán a hét végi, Bolton elleni Premiership-mérkőzéshez képest, s Gilberto helyét Ljungberg foglalta el a középpálya jobb szélén. Helyet kapott a csapatban Bergkamp is, aki talán a legjobban örült a Chelsea-nek, így ugyanis nem kell kitennie a lábát a szigetországból.

A Chelsea trénere, Claudio Ranieri három változtatást is eszközölt a Fulham elleni derbihez képest: a csatársorban Mutu lett Gudjohnsen párja (így Crespo kispadra került), a középpályán Makelele és Parker vette át Grönkjaer és Geremi helyét.

A 7. percben Bergkamp 16 méteres lövését védte Ambrosio kapus, három perccel később Mutu a másik oldalon Lehmannt tesztelte. Az első huszonöt perc labdabirtoklását a vendégek nyerték, de a két tizenhatos közötti "futóversenyből" igazi helyzet nem alakult ki.

A 25. percben Parker cselezte le magát az alapvonalig, de ereje már nem maradt, hogy centerezzen, így Lehmann elvetődve megkaparintotta a labdát. A 34. percben Bergkamp szúrta rá a labdát 14 méterről, Ambrosio úgy meglepődött ezen, hogy alig tudta maga elé ütni. A félidő gól nélküli döntetlennel ért véget.

Majdnem álomszerűen kezdődött a második játékrész a Chelsea számára, Lampard megpattanó lövése ugyanis éppencsak elkerülte az Arsenal kapuját. Az 53. percben a semmiből szerzett vezetést a hazai csapat: egy előre vágott labdára Campbell és Gudjohnsen együtt rajtolt, ám a kifutó Lehmann 17 méterre kapujától érte el a leghamarabb, balszerencséjére éppen az izlandi támadót találta el, aki a lecsorgó labdát az üres kapuba továbbította. Óriási potyagól! (1-0)

Feltámadt a Chelsea: az 58. percben Lehmann előbb Lampard, majd Gudjohnsen próbálkozását védte. Egy perccel később Cole előreívelésre Pires remekül érkezett, s fejjel egyenlített (1-1).