Társoldalunk:

Tiber és Kuttor: két év Debrecenben

Újabb játékosokkal erősített a DVSC labdarúgócsapata. A Loki leigazolta a MTK-s Kuttor Attilát és a Vasasból Tiber Krisztiánt. Velük együtt már öt új szerzeménye van a piros-fehéreknek.

Már napok óta beszélték a városban, hogy Tiber Krisztián és Kuttor Attila Debrecenben folytatja pályafutását, de a Pomper esetből tanulva (amikor is a játékos szóban megegyezett a DVSC-vel, majd mégis nemet mondott), a DVSC vezetői egyszer sem erősítették meg az információkat. Most viszont a szerződések megköttettek, Tiber és Kuttor is két évre írt alá a Lokihoz. A DVSC-nek így már 5 új szerzeménye van, korábban Plókai Attila, a grúz Kaha Skhetiani és Bíró Szabolcs írt alá. A vezetők további erősítést is terveznek, nem kizárt, hogy a jugoszláv Vladimir Nenadics is a DVSC-hez igazol. A csatár a monori Innstadt-kupán bizonyította tehetségét, a 2-1-es Vasas elleni győzelemből góllal vette ki részét, a másik debreceni találatot Ulveczki jegyezte.

Takács Tibor