Társoldalunk:

A nap játékosa: Victor Agali (Schalke 04)

A német ligakupa elődöntőjében a Borussia Dortmund és a Schalke 04 mérkőzött meg egymással, és mindenki a dortmundiak új szerzeményére, a Bundesliga-rekordért szerződtetett Márcio Amorosóra volt kiváncsi. A brazil helyett azonban a Schalke 04 frissen igazolt támadója, a nigériai Victor Agali volt a mérkőzés hőse, aki két góljával eldöntötte a továbbjutás sorsát.

Agali Nigéria korábbi fővárosában, Lagosban látta meg a napvilágot 1978. december 29-én, első klubja pedig a helyi Nitel volt. Tizennyolc esztendősen figyeltek fel rá az európai játékosmegfigyelők, és 1996 nyarán Franciaországba, Marseille-be költözött. Az Olympique-nél eleinte csak a tartalékok között szerepelt, de a bajnokság végén öt mérkőzés erejéig azért az első csapatban is pályára léphetett. Ennek ellenére az OM nem tartott rá igényt, és elpasszolta őt a másodosztályú Toulonnak, ahol Agali biztos csapattag volt, és ezt gólokkal hálálta meg.

Összesen 15-ször volt eredményes, aminek hatására a német élvonalban szereplő Hansa Rostock vette meg. A keletnémet csapatban ugyan nem ő számított az első számú csatárnak, de a közönség hamar a kegyeibe fogadta látványos játéka miatt. Teljesítményére leginkább a kiegyensúlyozott jelző illik, hiszen három idényen keresztül egyaránt hat gólt szerzett, és 22 találkozón lépett pályára. Azért nem többször, mivel rendkívül temperamentumos természete miatt rendkívül sok sárga lapot kapott, sőt, egy-két kiállítás is becsúszott.

Noha 192 centiméter magas, rendkívül labdabiztos és jól is cselez, nem csoda, hogy több érdeklődő is volt iránta a nyáron. Szívesen vitte volna a Hertha BSC, a Bayer Leverkusen és az 1860 München is, de ő inkább a Schalkét választotta. Idén végre bemutatkozhatott a nemzeti tizenegyben is, nem is akárhogyan: a Zambia elleni Afrika Kupa-selejtezőn gólt szerzett, és most hasonlóan jól debütált a Schalke 04-ben is.

Német ligakupa, elődöntő
Schalke 04 - Borussia Dortmund 2-1 (2-0)
gól: Agali (2., 12.), illetve Bobic (76.)

A szombati döntőben a Schalke a szerdai Bayern München-Hertha BSC mérkőzés győztesével találkozik.

Korábban az [origo]-ban:

A nap játékosa: Christian Karembeu (Olympiakosz)

Ajánlat:

Schalke 04