Vágólapra másolva!
A Bajnokok Ligája selejtezőjének első fordulójában nem született különösebb meglepetés, az esélyesebbnek tartott együttesek szinte egytől egyig győzni tudtak. A jugoszláv Crvena Zvezda ugyan csak döntetlent ért el a ciprusi Omonia Nicosia otthonában, de a plávik minden bizonnyal nem dőlnek a kardjukba ezen eredmény láttán sem. A portugál ezüstérmes FC Porto viszont nem könyörült a walesi Barry Townon, hiszen a Sárkányok nyolc gólt vágtak a derék bárdoknak.

Walesi együttesnek korábban sohasem sikerült bejutnia a BL selejtezőjébe, reprezentánsaik a korábbi években mindig elvéreztek az előselejtezőben, ezért a Barry játékosai nagyon fogadkoztak, hogy a történelemírást az FC Porto ellen sem hagyják abba. Ezt az ígéretet be is tartották, ám valószínűleg nem így gondolták a dolgot...

A portugálok ugyanis az első perctől kezdve kapujukhoz szegezték ellenfelüket, és bár az első gól "csak" a 12. percben született meg, a hazaiaknak már ezt megelőzően is három hatalmas helyzetük volt. Negyedóra elteltével aztán beindult a henger, és a Sárkányok a brazil Pena és Deco vezérletével átgázoltak ellenfelükön. A két dél-amerikai futballista hetet vállalt csapata nyolc góljából, egyedül a svéd Fredrick Söderströmnek engedték meg, hogy feliratkozzon az eredményjelzőre. A BL-ben utoljára 1997-ben fordult elő ilyen nagy gólarányú győzelem, akkor a lengyel Widzew Lódz nyert 8-0-ra az azeri Nyeftcsi Baki ellen. A legrangosabb európai kupa történetében azonban akadt már ennél nagyobb diadal is: 1965-ban a Manchester United az Anderlecht (!), 1962-ben pedig az Ipswich Town a máltai FC Floriana ellen győzött egyaránt 10-0-ra.

Ha már az Anderlechtnél tartunk, a belga bajnok a moldáv Serif Tiraspol ellen lépett pályára, és a brüsszeliek négygólos előnyt szereztek a visszavágóra, amelynek emberi számítás szerint elégnek kell lennie. Jellemző azonban, hogy a lila-fehérek találatait két védő, Bertrand Crasson és Glenn de Boeck szerezték: úgy látszik nehéz lesz pótolni a külföldre igazolt Tomasz Radzinskit és Jan Kollert.

A legutóbbi Bajnokok Ligája szereplői közül selejtezőre kényszerült a skót Rangers FC is, amelynek ellenfele a szlovén Maribor Pivovarna Lasko volt, soraiban Sztipánovics Barnabással. A magyar támadó nem is játszott rosszul, ám hiába került többször is helyzetbe, nem tudott túljárni a skótok német kapusának, Stefan Klosnak az eszén. A vendégek viszont halálbiztosak voltak a kapu előtt: a norvég Tore-Andre Flo kétszer is eredményesnek bizonyult, és a Borussia Dortmundtól szerződtetett Christian Nerlinger is góllal mutatkozott be új csapatában.

A Galatasaray ugyan nyerni tudott az albán Vllaznia Shkoder ellen 2-0-ra, de a szurkolók egyáltalán nem voltak elégedettek a csapat teljesítményével. Igaz, sok játékost nem is ismertek a kezdő tizenegyből, hiszen a gárda teljesen kicserélődött a nyáron. Az egyik új igazolás, Ümit Karan jól mutatkozott be, hiszen 18 perc elteltével betalált, de druszája, Ümit Davala hét minutával később tizenegyest hibázott, s a második török gól csak kevéssel a lefújás előtt született meg.

A román Steaua Bucuresti simán nyerte a kelet-európai rangadót a macedón Szloga Jugomagnat ellen, Claudiu Raducanu már a 48. másodpercben megadta az alaphangot a bukarestieknek. Húsz perc elteltével már kétgólos volt az előny, de a szurkolók által várt gólzápor elmaradt, a hátra lévő időben a románok már csak egy találatot értek el. A csapat fő menedzsere és mágnása, Gheorghe Becali nem is volt elégedett, szerinte ugyanis ezzel a játékkal a következő fordulóban a Dinamo Kijev ellen semmi esélye nem lesz csapatának.

Volt magyar vonatkozása a Szlavia Mozir-Inter Bratislava összecsapásnak is, mivel a szlovák gárda győztes gólját az Újpestben futballozó Frantisek Kunzo testvére, Radoslav szerezte, aki a nyáron érkezett Pozsonyba a Matador Púchovtól. A hátvéd a 42. percben egy szöglet utáni kavarodást követően bombázott a hálóba.

Selejtező, első forduló

Első mérkőzések:

FC Haka Valkeakoski-Maccabi Haifa 0-1
gól: Zano (11-esből 29.)

Szlavia Mozir-Inter Bratislava 0-1
gól: R. Kunzo (43.)

Skonto Riga-Wisla Kraków 1-2
gól: Korgalidze (78.), ill. Glovatski (49.), Czurawski (11-esből 79.)

Torpedo Kutaiszi-FC Köbenhavn 1-1
gól: Aszvetia (76.), ill. Zuma (43.)

Sahtar Doneck-FC Lugano 3-0
gól: Baharev (21.), Tyimoscsuk (59.), Vorobej (66.)

Omonia Nicosia-Crvena Zvezda 1-1
gól: Tibaut (69.), ill. Pjanovics (26.)

Levszki Szófia-SK Brann Bergen 0-0

Galatasaray-Vllaznia Shkoder 2-0
gól: Ümit Karan (17.), Suat Kaya (88.)

Steaua Bucuresti-Szloga Jugomagnat 3-0
gól: Raducanu (1., 18.), Trica (78.)

RSC Anderlecht-Serif Tiraspol 4-0
gól: Crasson (19., 80.), De Boeck (43., 69.)

Maribor Pivovarna Lasko-Rangers FC 0-3
gól: T-A. Flo (39., 11-esből, 74.), Nerlinger (56.)

Bohemians Dublin-Halmstads BK 1-2
gól: Crowe (24.), ill. Jonsson (11-esből 34.), Selakovic (55.)

FC Porto-Barry Town 8-0
gól: Pena (12., 53., 54., 73.), Deco (11-esből 22. és 23., 44.), Söderström (42.)

Ajánlat:

Bajnokok Ligája

Korábban:

Bajnokok Ligája: Két magyar már veszített