Társoldalunk:

Újoncokkal bizonyíthat a Fradi

A szombat esti alsóházi rangadón két még nyeretlen együttes, a Ferencváros és az Újpest csap össze egymással. A magyar labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójának nagy kérdése, hogy melyik együttes tud nyerni, illetve, hogy a Ferencváros képes lesz-e végre gólt szerezni. Ehhez két új zöld-fehér csatár is hozzájárulhat.

Fotó: Reuters
Jancula harmincszor szere-
pelt hazája válogatottjában
Az elmúlt napokban több, egymásnak ellentmondásos értesülés látott napvilágot Tibor Janculának, a Slovan csatárának átigazolásával kapcsolatban. A ferencvárosi szóbeli megegyezést követően klubja, a Slovan Bratislava oroszországi próbajátékra kötelezte, ám Vlagyikavkaz nem felelt meg Janculának. Hazaérve azonban kiderült, az FTC-ben végbement tulajdonosváltás után már nem számolnak vele. A hét elején újabb fordulatot vett a Jancula-kálvária: ismét jelentkezett a Fradi, és kétéves szerződést kínált a csatárnak. A 150 ezer márkás vételár nem sok, főleg, ha a játékos eddigi produkcióját megnézzük.

A 173 cm magas, 70 kg testsúlyú csatár az 1996-97-es szezonban szerződött először külföldre, akkor az osztrák Casino Salzburgban szerepelt, Klausz László csapattársaként. Egy esztendővel később a német másodosztályú Fortuna Düsseldorf szerződtette, ahol első meccsén, a Bayer Uerdingen ellen (1-1) góllal mutatkozott be. Még ebben az évben kölcsönbe Belgiumba került, ám a Beverentől fél év után hazaszerződött. A Slovan Bratislava játékosaként három szezonban 67 mérkőzésen 30 gólt szerzett. Főleg tavaly zárt remek évet: 29 találkozón 17-szer bizonyult eredményesnek. A válogatottban eddig 30 alkalommal játszott (ezzel a szlovák örökrangsorban a 12. helyen áll) és 9-szer talált az ellenfelek kapujába.

"Örülök, hogy végre befejeződött a hercehurca. Tudom, hogy a hétvégén az UTE ellen rangadót játszik a csapat, de én még inkább nem játszanék. Szükségem van egy kis időre, hogy együtt legyek a többiekkel. Azonban, ha az edző beállít, aminek nagy a valószínűsége, akkor nem lesz ellenvetésem. Erőnlétileg rendben vagyok, hiszen idehaza a Ruzomberok elleni meccsen is játszanom kellett volna. A legjobb talán az lenne, ha a mérkőzés végén, Jolly Jokerként küldene a pályára az edző, és gólommal eldönteném a meccset" - nyilatkozta a pozsonyi Új Szónak Tibor Jancula.

A másik szerzemény az egyszeres válogatott, jugoszláv Alexander Jovics. A 29 esztendős, 180 cm magas és 79 kg testsúlyú játékos otthonában a Csukaricski csapatát erősítette, majd 1998-ban Rostockba szerződött. Ezt követően a Kickers Offenbach, majd a Karl-Zeiss Jena következett, itt figyelt fel rá a Ferencváros. Jovics a válogatottban egyszer játszott: 1998. február 24-én az Argentína elleni 3-1-es vereséggel zárult összecsapáson húzta magára a jugoszláv nemzeti mezt.

Pincési László

SZTÁR Sport

Korábban:

FTC-Újpest: rangadó az alsóházban