Vágólapra másolva!
Angol lapértesülések szerint Eddie Jordan, a Forma-1-es befektetés után a Manchester United labdarúgó-együttesének egyik részvényese lett. A Coventry Citynek szurkoló ír üzletember 7 százalékot vásárolt a klub részvényeiből. "Mindig is érdekelt a lehetőség, most csak megragadtam" - nyilatkozta a hockenheimi F-1-es futam után Eddie Jordan.

Fotó: Reuters
Eddie Jordan a Forma-1
után a foci felé kacsingat

Nem ez az első alkalom, hogy a MU pénzügyei megmozgatták a világsajtót. A Manchester United, Európa egyik legnagyobb labdarúgó klubja pénzügyi tekintetben a világ leggazdagabb, legértékesebb egyesülete.

A kétszeres BEK-, illetve Bajnokok Ligája-győztes csapat értéke magyar pénzre átszámítva több mint 180 milliárd forintra tehető. A hihetetlen gazdagsághoz csupán egy adalék: az egyik legjobb kondíciókkal rendelkező magyar cég, az OTP értéke közel hasonló nagyságot képvisel...

E hatalmas pénzösszeg már évekkel korábban megmozgatta a befektetői piacot is. Rupert Murdoch ausztrál sajtómágnás 1999 szeptemberében bejelentkezett az Old Traffordon, potom 647 millió angol fontos ajánlatán nem gondolkodtak sokáig az illetékesek.

A Murdoch-birodalomba több neves televíziós társaság tartozik: többek között Murdoch tulajdonát képezi az Egyesült Államokban a Fox Sport, illetve Nagy-Britanniában a Sky Sports televíziós csatorna - természetesen az ún. pay-per-view rendszerrel (azaz csupán az láthatja a műsort, aki előfizet rá). Ezek a csatornák rendelkeznek többek között az National Football League, valamint az angol Premiere League kizárólagos közvetítési jogával.

1999-ben Murdoch úgy gondolta, elég volt a médiából, nyitni kell a "klubélet" felé is. Első lépésként többségi tulajdont szerzett a Los Angeles Dodgers baseball-csapatánál, de főrészvényesként bekerült a New York Knicks profi kosárlabda-, és a New York Rangers profi jégkorong-csapatainak tulajdonosi körébe is. 1998. szeptember 10-én aztán a klub vezetése bejelentette: a British Sky Broadcasting Network (BSkyB) 647 millió angol fontért megvásárolja az MU-t. Akkora összegért, mint a magyar államháztartás tizedrésze!

A Manchester United számára természetesen nem ismeretlen az üzleti élet, hiszen Angliában már 1991 óta jegyezni lehetett MU-részvényt. Akkor a klub értékeként majd' 47 millió fontot jegyeztek be. Ez az összeg a tranzakció "megkötése" előtt 412 millió font, a MU Bajnokok Ligája győzelmét követő napon pedig közel 600 millió font volt.

A BSkyB a tervezett végső megállapodás előtt némileg váratlanul, ám jó üzleti érzékről tanúbizonyságot téve 2,35 fontról 2,45 fontra emelte a részvényenkénti árat. Így a teljes vételár mintegy 51 millió fonttal emelkedett (volna)... A tranzakció azonban hatalmas felhördülést okozott mind a szurkolók, mind a brit kormány körében. Joe Ashton, a kormány futballbizottságának elnöke, David Mellor egykori sportminiszterrel karöltve felháborodásának adott hangot, míg Peter Mendelson ipari és kereskedelmi miniszter a monopóliumellenes bizottság elé vitte az ügyet.

Persze, igaza volt: elég faramuci helyzetet teremtett volna, amennyiben Rupert Murdoch, a Sky Sports tulajdonosa megteszi árajánlatát az angol bajnoki mérkőzések közvetítési jogáért, a Manchester United tulajdonosának, azaz önmagának.

Szurkolói részről sem érkezett kedvező fogadtatás: a United-szimpatizánsok tüntetést szerveztek, s transzparensekkel vonultak fel a Manchester stadionja előtt. Tiltakozásuk főleg Martin Edwards, a csapat akkori ügyvezető igazgatója ellen irányult, aki a csapat 14 %-os tulajdonjogával bírt.

Hosszú huzavona után a monopóliumellenes bizottság jogellenesnek minősítette Murdoch terveit és a versenyhelyzet tisztaságának megőrzése érdekében elutasította a médiacézár ajánlatát. A kontraktus tehát végül nem jött létre. Ez azonban nem szegte a kedvét sem a befektetői csoportoknak, sem Martin Edwardsnak, aki továbbra is árulta részvényeit. Többek között a világ leggazdagabb emberének tartott brunei szultán, illetve az ENIC fő támogatója, a bahamai billiomos Joe Lewis is érdeklődést mutatott Edwards 14 százaléka iránt.

Persze a Manchester United mindettől nem ment tönkre. Sőt, financiális tekintetben a klub fénykorát éli. Nem véletlenül jegyezte meg a neves gazdasági szaklap, a Financial Times, hogy "az MU rendkívül kivételezett pozíciója révén könnyedén húz hasznot az európai futball pénzeszsákjából."

Az MU 1991. májusában bocsátott ki részvényeket a londoni értéktőzsdén, ekkor a klub piaci értéke 46,8 millió fontot tett ki. Ez az érték idén februárban meghaladta az 580 millió fontot (kimondani is nehéz: 210 milliárd forintot). Nyolc év alatt 1150 százalékos növekedést még egy csapat sem produkált a történelem során. A Manchester gazdasági sikereire jellemző, hogy az 1996-97-es és az 1997-98-as idényben egyaránt 87,9 millió fontos árbevétel mellett 27,6, illetve 14,1 millió fontos adózás előtti nyereséget ért el, ami egyedülálló az európai labdarúgásban.

De az is, hogy 1994-ben például az angol liga összforgalmának, összpiaci bevételének 20 százalékát a Manchester United tette ki. Fontos dolog a média; az ebből származó bevétel Angliában a futballklubok éves költségvetésének 20-30 százalékát teszi ki. Noha pontos adatokkal nem rendelkezünk az MU angliai közvetítési bevételeiről, az bizonyos, hogy ezen forrásból 1997-ben és 1998-ban közel 12,1, valamint 16,7 millió fonttal gyarapodott a klub.

Ráadásul az MU rendelkezik a világ egyetlen saját televíziós csatornájával: az MUTV úgy nyereséges, hogy mérkőzéseket szinte egyáltalán nem közvetítenek... És akkor még nem beszéltünk a labdarúgó Bajnokok Ligájáról, amely a legbiztosabb bevételi forrás. Ebből a forrásból a Manchester tavaly több, mint 20 millió svájci frankot zsebelt be.

A szponzori bevételek a teljes pénzforgalom 13 százalékát teszik ki: igaz, ehhez olyan multinacionális cégek szükségesek, mint a Sun Microsystem, az Allsport, a Lotus, valamint a Carling. Figyelemre méltó, hogy a Murdoch-féle ügylet idején a The Sun című újság kedves szójátékkal igyekezett felhívni a figyelmet a manchesteri aranybányára. A bulvárlap szerint az Old Trafford, a MU székhelyének nevét inkább Gold Traffordra kellene változtatni. Talán nem véletlenül... Ráadásul a Manchester idén már külföld felé is nyitott: a New York Yankees baseballcsapatával kötött közös marketingszerződése olyan távlatokat nyitott meg, amelyeket a klub részéről úgy értékeltek: mostantól nem lesz gond egy Zidane vagy Figo-típusú játékos megvásárlása sem...

Az MU főrészvényesei: Martin Edwards (MU ügyv. ig.) 14,08%, British Sky Broadcasting 11,12%, Eddie Jordan és részvényesei 7 %, Marathon Asset Management Ltd. 5,9%, Royal & Sun Alliance Ins. Group 4,08%, Abu Dhabi Investment Authority 4%, Schoeder Investment Management 2,76%, E. Maurice Watkins (MU igazgató) 2,58%, egyéb befektetők 0,39%

Pincési László

(SZTÁR Sport)

Korábban:

Nem Hitzfeld lesz Ferguson utódja