Vágólapra másolva!
Valószínűleg elmarad a vasárnapra kiírt Sopron - Ferencváros bajnoki labdarúgó-mérkőzés, ha az FTC szerdán túljut a horvát Hajduk Split gárdáján a Bajnokok Ligája selejtezőjében.

A hét elején a Ferencváros vezetői a találkozó elhalasztását kérték a soproniaktól, arra az esetre, ha a Fradi túljut a BL-selejtező első fordulóján.

Klement Tibor, a Matáv Compaq Sopron klubigazgatója elmondta: a sportszerűség úgy kívánja, hogy ilyen módon próbálja segíteni a soproni együttes a Bajnokok Ligájába igyekvő Ferencvárost. Ha ugyanis a horvátok ellen továbbjut az FTC, a következő forduló első összecsapására a spanyol Mallorca ellen, augusztus 7-én, kedden kerül sor.

Ha továbbjut, a spanyol élcsapat ellen amúgy sem a Fradi lenne az esélyes, ám egy vasárnapi bajnokival játékosai lábában még kevesebb lenne a reménye.

Mint megtudtuk, a tárgyalás során fel sem vetődött az, hogy esetleg előre hozzák szombatra a meccset. A liga még nem hagyta jóvá két egyesület megállapodását: a testület értelemszerűen a magyar bajnok továbbjutása esetén tárgyalja meg a beadványt. Halasztás esetén a két csapat vezetői egy hónapon belül egyeztetnek az összecsapás új időpontjáról.

Botár László