Vágólapra másolva!
A Sopron - Ferencváros bajnoki labdarúgó-mérkőzésen a nevelőegyesülete ellen szerepel a soproniak védője, Vincze Gábor, aki a különböző korosztályos csapatokban futballozva korábban közel egy évtizedet töltött el a zöld-fehéreknél. Szerinte a Fradi ellen mindenki igyekszik a szokottnál is jobban "felszívni" magát. Neki ezenfelül még külön pluszt jelent az, hogy anyaegyesülete ellen játszhat.

Vincze korábbi ferencvárosi csapattársai közül mára csupán Nagy Norbert és Keller József maradt a Fradinál. A vasárnapi találkozóval kapcsolatban úgy vélekedett: nagyon nehéz dolga lesz a soproni gárdának, hiszen a bajnokcsapat gyengén kezdte a bajnokságot, de a zöld-fehérek meccsről meccsre jobban játszanak, kezdenek összeállni. A pontokra viszont Vincze csapatának is nagy szüksége van. A védő reméli, most már elkezdik ezeket gyűjtögetni. Ahhoz azonban, hogy ez így történjen végig maximális koncentrálásra lesz szükség.

Tóth Mihály tavaly még a zöld-fehéreknél szerepelt és bajnokságot is nyert a Fradival. Az előző fordulóban pedig megszerezte első gólját a Sopron színeiben. Ennek maradéktalanul mégsem tudott örülni, hiszen a soproniak kikaptak Szombathelyen.

Az előző évadban az Üllői úton a Fradi Tóth góljával győzte le a Sopront. A csatár azt mondta, mindegy hogy hogyan, de számára az a legfontosabb, hogy csapata valahogy megverje a Ferencvárost és megszerezze végre az első győzelmet az idei évadban. Ha a két gárda találkozóján megint az ő gólja döntene, az számára már csak hab lenne a tortán.

Botár László

Korábban: