Vágólapra másolva!
Az újonc Borussia Mönchengladbach csapata nem panaszkodhat a rajtjára a Bundesligában, hiszen az első fordulóban legyőzte a bajnokcsapatot, a Bayern Münchent, és bár a második körben kikapott a Kaiserslauterntől, a gárda teljesítménye itt sem volt rossz. Nem is beszélve a 'Gladbach támadójáról, Arie van Lentről, aki már három gólnál tart.

Arie van Lent
Van Lent góljai ellenére sem szárnyal a 'Gladbach

Az 1994-95-ös szezonban így a német harmadik vonalban szerepelhetett, és nem is akárhogyan mutatkozott be: 34 találkozón 20 alkalommal volt eredményes. Az ezt követő idényben ugyan kevesebb gólt szerzett, "mindössze" nyolcszor vette be az ellenfelek hálójába, de ezt követően ismét megtalálta góllövő cipőjét. Az 1996-97-es idényben az amatőrök között 14 mérkőzésen 15 gólig jutott, nem csoda, hogy felvitték az első csapathoz a bajnokság felénél. Itt sem okozott csalódást, hiszen öt találatot is szerzett, de ennek ellenére nem sikerült neki a nagy áttörés: a következő szezonban ugyan még az első csapat keretéhez tartozott, de csak 13 meccsen vetették be, és mindössze egyszer volt eredményes.

1998 nyarán klubot váltott, a másodosztályú Greuther Fürth futballistája lett, és a Bundesliga 2-ben ismét futószalagon ontotta a gólokat: 16 találatig jutott. Meg is vette őt a Borussia Mönchengladbach, amely a feljutást tűzte ki célul maga elé, és Van Lent vezetésével ezt sikerült is elérnie. Az időközben a német állampolgárságot megkapó csatár ugyanis 19 alkalommal volt eredményes, és úgy látszik, az élvonalban is folytatja a gólgyártást.