Vágólapra másolva!
A DVSC labdarúgócsapata zsinórban három meccset elveszített, ráadásul rúgott gól nélkül. Csütörtökön este negyed kilenctől az UEFA-kupa selejtezőjében kellene bizonyítaniuk a debrecenieknek, hogy ennél azért többre képesek.

Pajkos János vezetőedző nem ok nélkül gondterhelt az utóbbi hetekben, a trénert elsősorban a csapat gólképtelensége aggasztja. "A körülményekhez képest nyugodtan készülünk a kupameccsre, de az elmúlt időszak eredménytelensége miatt azért van némi szorongás a játékosokban. A rövid felkészülés során megnyertük a monori tornát, és ez talán kissé elbizakodottá tette a társaságot. A legnagyobb gond, hogy hiába vannak meg a helyzeteink, jelenleg nincs egy igazi góllövő csatárunk" - kesergett Pajkos János.

A moldávok ellen talán már nem lesz ilyen problémája a szakvezetőnek, megérkezett ugyanis a sokszoros szlovák válogatott, Jozef Majoros játékengedélye, így a csatár pályára léphet az Otaci ellen. A vezetőedző nem titkolja, rögtön a kezdőcsapatban számít Majorosra. A DVSC nem akarja a véletlenre bízni a kupameccs kimenetelét, ezért egyik emberük bajnoki mérkőzésen leste meg az ellenfelet.

A begyűjtött információk szerint a moldáv bajnokság ötödik helyén végzett gárdában ügyes futballisták kergetik a labdát, az Otaci kifejezetten kulturált focit játszik. Az esélyekről szólva Pajkos János megjegyezte: két mérkőzés alapján mindenképpen továbbjutást vár a csapattól, és úgy érzi, hogy amennyiben hazai pályán két-három találattal győzni tudnak, és nem kapnak gólt, meglehet a várva várt siker.

A piros-fehérek a klubnál megszokottól némileg elétérő menetrend szerint készülnek a moldáv FC Nistru Otaci elleni UEFA-kupa meccsre. A csapat a találkozó előtti napot és éjszakát együtt tölti, a Loki főhadiszállása a Thermál Hotelben lesz.

Takács Tibor