Társoldalunk:

Lisztes és Dárdai célja a kezdőcsapat

Nyakunkon az augusztus 15-i, németek elleni barátságos és a szeptember 5-i, románok elleni labdarúgó-vb-selejtező mérkőzés, így nem éppen örömteli, hogy a Bicskei-csapatban alapembernek számító Dárdai Pál (Hertha) és Lisztes Krisztián (Bremen) klubjában az új szezon során eddig nem kapott lehetőséget. Ez ügyben kerestük meg a két középpályást.

Mindenekelőtt arról kérdeztük őket, miként élik meg ezt a kellemetlen helyzetet. A Bundesligában a hét végén már a 2. fordulót bonyolították le, de Dárdai és Lisztes még egy percet sem játszott. Ami mindkettőjük számára kellemetlen, hiszen előbbi a bajnokságot megelőző Ligakupában, még ha csereként is, rendszeresen pályára lépett, utóbbi pedig kifejezetten azért igazolt át Stuttgartból Brémába, mert korábbi együttesénél nem tudta stabilizálni helyét.

"Ugyan eddig egyik mérkőzésünkön sem játszottam, de ennél nagyobb baj, hogy a két meccsen csak egy pontot szereztünk" - kezdte Dárdai. "Az elsőn, a St. Pauli ellen, idegenben a döntetlen még belefért, hiszen a hamburgi együttes hazai pályán, a liga legfanatikusabb szurkolótábora előtt életveszélyes. A másodikon a Dortmundtól otthon elszenvedett vereség már sokkal fájóbb. Az első harminc percben jól mozogtunk, ám utána, ki tudja miért, a Dortmund átvette az irányítást és 2-0-ra nyert. A mérkőzés után edzőnk, Jürgen Röber is arra kereste a választ, miért estünk viszsza. Volt, akit leszúrt, de hogy kit, az maradjon a klub belügye. Kétségtelen, csalódottak vagyunk, hiszen megnyertük a Ligakupát és a sajtó mellett a város is bajnokesélyes csapatnak kiáltott ki bennünket. A jó rajt pedig mindig fontos, mert az ellenfelekben tiszteletet vált ki, most viszont nekünk kell kapaszkodnunk, ami nem lesz könnyű. Úgy érzem, jó állapotban vagyok, de Deislerrel, Marcelinhóval és Beinlichhel egyelőre nem tudok versenyezni. De legalább kispados voltam, mert például Tretschok, aki tavaly alapembernek számított, most még a tizennyolcas keretben sem kap helyet. Az idény előtt két játékrendszert gyakoroltunk, én pont abban kaptam szerepet, amit a bajnokságban egyelőre nem próbáltunk ki. Nem akarok a fejemre állni, teszem a dolgom, s karácsonyig még körülbelül harminc mérkőzés van hátra. Szinte mindegyik évem így kezdődött, hogy a kispadról kellett beverekednem magam a kezdőbe, remélem, most is így lesz."

Lisztes Krisztiánnal a keddi, brémai edzés után beszélgettünk, a csapat pedig szerdán, Genovában játszik barátságos mérkőzést. Mint kiderült, ezen, s talán a következő bajnokikon is, több lehetőséget kap a bizonyításra a magyar futballista.

- Gondolom igencsak rossz lehet a hangulata, hiszen még nem lépett pályára a Werderben.
- Tévedés, nincs semmi gond, hiszen az alapozás során magam is éreztem, hogy nem vagyok éppen csúcsformában. Mostanra viszont már utolértem magam, ráadásul a vezetők is bíznak bennem, elvégre ezért szerződtettek.

- A stuttgartihoz képest mennyiben más a légkör a Werdernél?
- Hogy mást ne mondjak Brémában a nemzetközi kupaszereplés a cél, míg a VfB meglehet, hogy idén is a kiesés ellen küzd majd. Itt, a Weser-stadionban egyébként remek az öltözői hangulat, a csapat kulcsjátékosai, mint például a válogatottal Budapestre is hivatalos Bode, aztán Eilts, az osztrák Herzog vagy a holland Verlaat, akivel Stuttgartban is egy csapatban szerepeltem, rendkívül barátságosan fogadtak engem is. Egyébként a Bundesliga hét végi fordulójában éppen a Stuttgartot fogadjuk, s nem tagadom, arra számítok, hogy a kezdő 11-ben kapok helyet, s biztos vagyok benne, ha így lesz, nem okozok majd csalódást. Mint ahogyan a későbbiekben sem, mert, mint mondtam, egyre inkább játékba lendülök.

- Nem tartott attól, hogy mivel nem szerepel a klubcsapatában, esetleg nem kap meghívót a németek elleni válogatott mérkőzésre?
- Nem is volt időm ezen gondolkodni, hiszen már meg is jött a kikérő. Persze azért számítottam is erre, mivel a legutóbbi két válogatott meccsen nem ment rosszul a játék. Nekünk, Bundesligában futballozó magyaroknak, így Sebőknek, Mátyusnak, Dárdainak, Királynak és a többieknek különösen fontos, hogy a válogatott mezében is bizonyítsunk a németeknek. No meg ideje lenne már elkapni egy nagy csapatot is válogatott szinten. Mi erre készülünk jövő szerdán a Népstadionban.

Bánki József, Novák Miklós

Korábban:

Lisztes robbantani akar