Vágólapra másolva!
A labdarúgó UEFA Kupa két magyar csapata közül kétségkívül a Dunaferr van nehezebb helyzetben. Nemcsak azért, mert idegenben, Cipruson kezd az Egervári-legénység, hanem azért is, mert az Olympiakos Nicosia - a Debrecen moldáv vetélytársához képest - nehezebb ellenfélnek ígérkezik.

Fotó: SZTÁR Sport
Tökölitől ezúttal Nicosiá-
ban retteghetnek a védők

Hogy a pénz nem számít, arra példa, hogy év elején edzőnek szerződtette a klub az ír Ronnie Whelant, a Liverpool egykori játékosát, aki az 1988-as Eb-n a szovjet Daszajevnek lőtt emlékezetes gólt. A csapatnak jól ment, ennek ellenére Whelant kirúgták. A tréner perre ment, és a Ciprusi Labdarúgó Szövetség rekordösszegű, 94 ezer angol fontnyi kártérítést ítélt számára.

Az új edző Szvetozar Szapurics lett, a csapat pedig a 2. helyen végezve 1978 után ismét európai színtérre lépett. Az eddigi öt szereplés alkalmával nem sikerült a továbbjutás, sőt a BEK-ben a Real Madrid 14-1-es (1970), a Feyenoord 17-0-ás (1972), az UEFA Kupában a VfB Stuttgart 13-0-s összesítéssel (1973) ütötte ki a cipriótákat.

A csapat keretében több ciprusi nemzeti játékos mellett Kahandrian és Kozlej személyében örmény, illetve szlovák válogatott is található. Utóbbi szerepe a legfontosabb: a 28 éves csatár 20 góljával az együttes legeredményesebb játékosa. A 27-szeres szlovák válogatott támadó (aki 1996-ban szlovák gólkirály volt) egyébként Whelan mesterrel együtt a görög Panionioszból érkezett.

Hogy milyen formában van a csapat, azt nem tudni, hiszen a ciprusi bajnokság még nem kezdődött el. Az Olympiakos szombaton a ciprusi kupagyőztes Apollon együttese ellen játszott barátságos találkozót, ami a 0-0-s végeredményben meg is mutatkozott. Ha ezt tekintjük alapnak, akkor magabiztosan nézhetünk a találkozó elé. A ciprusi gárda azonban alig egy hónapja az olaszországi Brunicóban megmérkőzött a Lazióval és komoly találkozón mindössze 1-0-ra kapott ki.

Az olasz tudósítások arról is beszámoltak, hogy Kozlej, valamint az új igazolás Radoszavljev többször megtornáztatta Marchegiani kapust. A ciprusi internetes lapokat böngészve még egy érdekességre leltünk: a csapat tagja Tibor Jancula, aki többszörös szlovák válogatottként a Slovan Bratislavától érkezett, ott tavaly 17 gólig jutott. A dolog érdekessége, hogy ezekkel az adatokkal a Ferencváros Janculája rendelkezik, tehát felmerül a kérdés: két Jancula van, de az egyik csaló? Reméljük, csütörtökre ez is kiderül.

Az Olympiakos edzője, Szvetozar Szapuric győzelmet vár csapatától, noha az együttes az európai kupaküzdelmekben még soha nem nyert.

A nicosiai Neo G.S.P. Stadionban elmondása szerint a Radoszavljev, Kozlej csatárkettős kezd majd.

UEFA-eltiltása miatt az eltiltását töltő örmény válogatott, Romik Kahandrian egyik találkozón sem léphet pályára, őt Milenko Jedovic helyettesíti. Komolyabb problémát jelent, hogy az elsőszámú kapus, Andros Petrides sérüléssel bajlódik.

Az újvárosiaknál sincsen semmi gond, hacsak az nem, hogy Cipruson most 40 fok körüli a nappali hőmérséklet. Reméljük, estére enyhül a hőség. A csapat 4-0-s győzelemmel melegített, ez és a két csapat közötti várható teljesítmény akár idegenbeli sikert is
hozhat.

Az Olympiakos Nicosia kerete:

Androsz Petridesz, Alexisz Alexandrou - kapusok,
Marios Haralambosz, Demetrisz Ioannu, Costas Costa (skót-ciprusi), Georgosz Konsztantinu, Akisz Aposztolu, Nikosz Sztavru, Mariosz Nicolau, Nearkosz Nicolaou, Kosztasz Konsztantinu - védők Demetrisz Assziotisz, Arisztosz Arisztokleusz, Nicky Papavasziliu, Mariosz Temisztokleusz, Romik Kahandrian (örmény), Szavvasz Ciakklisz, Filiposz Filipu, Panicosz Panagiotu, Mariosz Yiannasz - középpályások,
Slavica Cula (jugoszláv), Jozef Kozlej (szlovák), Angelosz Colakisz, Sava Radoszavljev (jugoszláv), Tibor Jancula (szlovák), Loizosz Hadjiantonisz, Stephanosz Georgiou, Andreasz Rialasz, Georgosz Szkouliasz - csatárok.

Pincési László