Társoldalunk:

UEFA-kupa: Mini állam, maxi eredmény

Az UEFA-kupa első fordulójában a miniállamok együttesei is szerepet kaptak, és a várakozással ellentétben többségük elkerülte a nagy gólarányú vereséget. Sőt, a liechtensteini FC Vaduz igen közel állt ahhoz, hogy hatalmas meglepetést okozzon, hiszen öt perccel a lefújás előtt még 3-1-re vezetett az horvát Varteks Varazdin ellen.

A varazsdi gárda pár évvel ezelőtt még a KEK negyeddöntőjében szerepelt, nem csoda tehát, hogy a horvátok kissé nagy mellénnyel érkeztek meg Vaduzba. A vendégek biztosak voltak abban, hogy ellenfelük nem okozhat túl nagy gondot a számukra, és az első félidőt végig is támadták, ám a rendkívül fegyelmezetten játszó hazai együttes védelmét nem tudták feltörni. Két perccel a szünet előtt pedig jött az első meglepetés: egy liechtensteini szögletet követően a svájci idegenlégiós, André Niederhauser megszerezte a vezetést a Vaduznak.

A Varteks azonban rögtön válaszolni tudott Sasa Bjelanovic révén, így a szünetre 1-1-es eredménnyel vonulhattak a csapatok. A vaduziak azonban megérezhették, hogy itt van keresnivalójuk, mert a második játékrészben már ők támadtak, és negyedóra alatt két gólt is szereztek. Levegőben lógott a nagy meglepetés, ám a Vartekset csatára, Veldin Karic megmentette a megaláztatástól: az utolsó öt percben két gólt is szerzett, és így 3-3-ra alakította a végeredményt.

Az osztrák SK Rapid Wien arra számított, hogy San Marinó-i Cosmos ellen gólzáport rendezhet, és ezzel javíthat valamit a csapat hangulatán, mivel a bécsiek a bajnokságban meglehetősen haloványan szerepelnek. Amikor Roman Wallner a tizedik percben megszerezte a vezetést az osztrákoknak, akkor úgy tűnt, hogy a Rapid ezen kívánsága teljesül, ám játékosainak csalódniuk kellett, mert a mérkőzés hátralévő részében képtelenek voltak bevenni a Cosmos kapuját, ahol a hálóőr, Giulio Ricci remekül védett. Sőt, ha a hazaiaknak kis szerencséjük van, akkor ki is egyenlíthettek volna, hiszen Giovanni Podavini fejese a felső kapufán csattant.

A jugoszláv Partizan Beograd edzője, Ljubisa Tumbakovics sem panaszkodott, amikor megtudta, hogy csapata ellenfele az andorrai Santa Coloma lesz, és miután sikerült egy videofelvételt szerezni a miniállam együtteséről, kijelentette: több osztálynyi különbség van a két gárda között. A jugók igen hamar meg is szerezték a vezetést Damir Csakar révén, ám azt követően elfogyott a tudományuk, és hiába birtokolta sokkal többet a labdát a Partizan, újabb gólt nem tudott elérni. A második félidőben egyre inkább elfogyott a vendégek türelme, és a 60. percben a jugók csapatkapitánya, Szasa Ilics annyira elveszítette a fejét, hogy kíméletlenül beleszállt az egyik andorraiba, amiért piros lapot kapott.

A két magyar együttesen kívül még két olyan gárda szerepelt a fordulóban, amelyben honfitársunk is pályára lépett. Az SK Tirana együttesében Kenesei Zoltán a kezdő tizenegyben kapott helyet, és az Apollon Limasszol ellen gólt is szerzett. Erre szükség is volt, mert a ciprusiak Tiranában is kétgólos előnyt szereztek maguknak, ám a hazai gárda a második félidőben fordítani tudott. Előbb a nyáron a Ferencvárossal is kacérkodó Indrit Fortuzi volt eredményes, ezt követte Kenesei gólja (a magyar játékos egy kapusról kipattanó labdát passzolt a hálóba), majd nem sokkal a lefújás előtt megint Fortuzi talált be egy pazar szóló után.

Horváth Ferenc ezzel szemben csak csere volt a Maccabi Tel-Aviv együttesében, és a magyar támadó mindössze negyedórát kapott a szentföldi gárda trénerétől. Igaz, az izraeliek Horváth nélkül is sima győzelmet arattak, hat gólt rúgva a litván Zalgiris Vilniusnak, amelyből Baruk Dago egymaga hármat vállalt.

Selejtező, első mérkőzések: Nyeftcsi Baki (azeri)-HIT Nova Gorica (szlovén) 0-0. Matador Púchov (szlovák)-Sliema Wanderers (máltai) 3-0 G: Bresca (10.), Pernis (67.), Belak (71.). SCP Ruzomberok (szlovák)-Belsina Bobrujszk (fehérorosz) 2-1 G: Fabula (25.), Oravec (42.), ill. Szednev (58.). Ararat Jereván (örmény)-Hapoel Tel-Aviv (izraeli) 0-2 G: Toema (34.), Osterc (41.). Dinamo Bucuresti (román)-Dinamo Tirana (albán) 1-0 G: Niculescu (11-esből 35.). Polonia Warszawa (lengyel)-TSN Llantsantffraid (walesi) 4-0 G: Tarachulski (70., 80.), Moskal (89., 90.) FC Brasov (román)-Mika Asztarak (örmény) 5-1 G: Buga (20.), Sándor (23., 27), Isaila (43.), Badea (60.), ill. Nazarjan (57.). Obilics (jugoszláv)-GI Gotu (feröer-szigeteki) 4-0 G: Szimonovics (26.), Zorics (43.), Mladenovics (49.), B. Filipovics (67.). Helsingin JK (finn)-FK Ventspils (lett) 2-1 G: Kallio (37.), Jensen (76.), ill. Rimkus (11-esből 64.). JK Trans Narva (észt)-IF Elfsborg 1-3 G: Oprea (76.), ill. Lundström (16.), Andreasson (42., 61.). FC Midtjylland (dán)-FC Glentoran (északír) 1-1 G: Pimpong (15.), ill. Glendinning (84.). FK Tirana (albán)-Apollon Limasszol (ciprusi) 3-2 G: Fortuzi (47., 81.), Kenesei Z. (74.), ill. Zumparisz (4., 46.). Viking Stavanger (norvég)-Brotnjo Citluk (bosnyák) 1-0 G: Fuglestad (11-esből 82.). Etzella Ettelbruck (luxemburgi)-Legia Warszawa (lengyel) 0-4 G: Magiera (10.), Pucharski (14.), Wroblewski (27.), Majewski (75.). Maccabi Tel-Aviv (izraeli)-Zalgiris Vilnius (litván ) 6-0 G: Ben-Dayan (6.), Dago (21., 44., 76.), Banin (51.), Biton (80.). MyPa Anjalankoski (finn)-Helsingborgs IF (svéd) 1-3 G: Lindberg (50.), ill. Eklund (25.), Prica (47.), Lindström (87.). B36 Tórshavn (feröer-szigeteki)-Grazer AK (osztrák) 2–2 G: Mortansson (47., 54.), ill. Akwuegbu (57., 89.). FC Birkirkara (máltai)-Lokomotivi Tbiliszi (grúz) 0–0. SCP Olimpija Ljubljana (szlovén)-Safa (azeri) 4-0 G: Komac (28.), Tiganj (57., 59.), Kalleja (75.). FC Bruges (belga)-ÍA Akranes (izlandi) 4-0 G: Lange (61., 84.), Lembi (11-esből 76.), Mendoza (88.). Vardar Szkopje (macedón)-Standard Liége (belga) 0-3 G: Meyssen (30.), Bley (50.), Walem (68.). FC Glenavon (északír)-Kilmarnock (skót) 0-1 G: Inns (88.). Cosmos (San Marinó-i)-SK Rapid Wien 0-1 G: Wallner (10.). Bröndby IF (dán)-Shelbourne Dublin (ír) 2-0 G: Jonson (14.), Bagger (80.). Santa Coloma (andorrai)-Partizan Beograd 0-1 G: Csakar (12.). Kiállítva: Ilics (Partizan, 60.). AEK Athén (görög)-CS Grevenmacher (luxemburgi) 6-0 G: Tszartasz (36.), Zagorakisz (37., 56.), Nikolaidisz (65., 88.), Konsztantinidisz (68.). Cwmbran Town (walesi)-Slovan Braislava (szlovák) 0-4 G: Mojic (39.), Obzera (43.), Vittek (81.), Sobana (86.). Kiállítva: Philpott (Cwmbran, 11.). Fylkir (izlandi)-Pogon Szczecin (lengyel) 2-1 G: Edison (6.), Stigsson (41.), ill. Dowigal (11-esből 71.). CS Marítimo (portugál)-FK Szarajevo (bosnyák) 1-0 G: Dinda (23.). FK Dinaburg (lett)-NK Osijek (horvát) 2-1 G: Doros (60.), Pucinskis (90.), ill. Vuka (53.). Dinamo Tbiliszi (grúz)-BATE Boriszov (fehérorosz) 2-1 G: Daraszelia (11-esből 22.), Mikucsadze (87.), ill. Goncsarjuk (89.). Sahtar Szoligorszk (fehérorosz)-CSZKA Szófia (bolgár) 1-2 G: Mancsev (65.), Giglio (81.), ill. Padrez (83.). FC Vaduz (liechtensteini)-Varteks Varazdin (horvát) 3-3 G: Niederhauser (43.), Merenda (49., 52.), ill. Bjelanovic (44.), Karic (86., 89.). Peliszter Bitola (macedón)-FC St. Gallen (svájci) 0-2 G: Neto (4.), Dal Santo (89.). Dinamo Zagreb (horvát)-FC Flora Tallinn (észt) 1-0 G: Gondzic (54.). Zimbru Chisinau (moldáv)-Gaziantepspor (török) 0-0. Longford Town (ír)-Litex Lovecs (bolgár) 1-1 G: O'Connor (13.), ill. Jurukov (86.).

Korábban:

Nagy visszatérők Bulgáriában