Társoldalunk:

Futball helyett cirkusz Angyalföldön

Idegileg totálisan kikészültek a Vasas labdarúgó csapatának hívei. A patinás csapat ugyanis a bajnokságban sorozatban ötödik vereségét szenvedte el, szombaton például az addig mindössze egy ponttal rendelkező Sopron nyert simán, 2-0-ra a Fáy utcában.

Tóth Bálint
Fotó: SZTÁR Sport
Tóth Bálint: megy vagy
marad?
Volt is balhé az angyalföldi sporttelepen, a vezetőket üvöltve pocskondiázták a Vasas- drukkerek, a kerítésen pedig ez a transzparens feszült: "Angyalföldi Nagycirkusz: Frank, Penz, Gyalog, Katona, Tóth B. - tűnés!"

A megszólítottak közül a mérkőzésen a múlt hétfői edzőváltást kapásból ellenző, ezáltal a kilátástalannak tűnő helyzetet továbbra is fenntartó Frank Tamás, aki egyben az MLSZ egyik alelnöke is, továbbá Penz András a labdarúgó kft. ügyvezetője és Tóth Bálint szakmai igazgató volt jelen.

Katona Béla társadalmi elnök azonban nem, akárcsak az egyesület nehéz helyzete ellenére a rendes évi szabadságát töltő Gyalog András, a Vasas SC elnöke sem. Persze Gyalog úrnak arra még futotta a vakáció során, hogy egy héttel ezelőtt hatályon kívül helyezze a csapat horvát trénerének, Slavko Kovacicnak a kirúgását. Így aztán a népharag a fentebb említett elöljárókra zúdult - igaz Frank Tamás némileg megúszta a szidalmakat, mivel tíz perccel a lefújás előtt csendben elvonult.

Tóth Bálint szakmai direktor azonban rendesen kapott. Tőlünk is - néhány kérdést.

- Miért a lelátón ült a Sopron elleni meccsen, hiszen eddig mindig a kispadon foglalt helyet?
- Egyrészt azért, mert múlt hétfőn kimondtam, hogy az edzőt fel kell menteni, mivel ez így nem mehet tovább, másrészt pedig, miután hatályon kívül helyezték Kovacic menesztését, ezzel engem is felállítottak a padról.

- Mit érzett a közönség dühösen szidalmai közepette?
- Teljesen megértem a szurkolókat, mivel igazuk van, az eredmények minősítenek. A vezetésben mindenkinek meg van a felelőssége, hogy ilyen mélyre süllyedt a csapat, így az én hibáim is közrejátszottak a kudarcsorozatban.

- Hétfőn az elnökségi ülésen ezek után mennyire bízik abban, hogy tovább vezetheti a csapat szakmai munkáját?
- Én is kíváncsian várom, hogy az elnökség kimondja-e, hogy jól döntöttünk, amikor az edzőváltást elhatároztuk. A jelenlegi helyzetben bármit felvállalnék a Vasasnál, legyen az az edzői, vagy a szakmai-igazgatói poszt. A lényeg, hogy segíthessek, hiszen most végképp nem szabad megfutamodni.

- Vallja be, az elmúlt napok eseményei után mennyire lehetett reálisan bízni a Sopron elleni sikerben?
- Semennyire. Ez a meccs múlt hétfőn, délután négy órakor eldőlt.

Csak a precizitás kedvéért: ekkor helyezték vissza hivatalosan is a posztjára Kovacic trénert, holnap, azaz hétfőn délben, az elnökségi ülésen viszont azt kell eldönteniük a Vasas vezetőinek, hogy ki legyen az utódja. Csak aztán estére nehogy meggondolják magukat.

Bánki József

SZTÁR Sport

Korábban:

Jobban izzik az angyalföldi pokol