Vágólapra másolva!
Az elmúlt két évben egyetlen egyesület sem költött több pénzt új játékosokra, mint a Real Madrid, amely tavaly Luis Figóval, idén pedig Zinedine Zidane-nal döntötte meg az átigazolási világcsúcsot. A királyi gárdánál ugyan váltig állították, hogy nincsenek pénzügyi gondjaik, ám most kiderült, hogy az egyesület elfelejtette kifizetni az Arsenalnak Nicolas Anelka vételárának legutóbbi részletét.

A francia támadó 1999 nyarán viharos körülmények között érkezett Madridba, hiszen heteken keresztül nem lehetett tudni, hogy mi lesz a sorsa: marad-e Londonban, vagy a Realba, esetleg a Lazióba vagy a Juventusba szerződik. Végül a spanyolok nyerték meg a versenyfutást érte, és 22 millió fontért szerződtették Nicolas-t az Ágyúsoktól.

A londoniakkal sikerült úgy megegyezni, hogy a vételárat részletekben kell kifizetni, mégpedig évente négymillió font átutalásával a londoni klub bankszámlájára. A legutóbbi részlet az Arsenal szerint azonban nem érkezett meg, legalábbis az angolok könyvelése ezt mutatja. Lehet, hogy a Realnak most tényleg elfogyott a pénze...