Társoldalunk:

Bulgáriában már a mérkőzés előtt megverték a bírót

A bolgár labdarúgás nem hazudtolja meg önmagát: még csak két fordulót játszottak le a bajnokságból, de máris megtörtént az első edzőcsere, egy mérkőzést pedig nem lehetett megrendezni, mert a játékvezetőt pár órával a kezdés előtt megverték.

A második játéknapon a bajnoki címre egyik legesélyesebbnek tartott gárdának, a CSZKA Szófiának a Beroe Sztara Zagora ellen kellett volna pályára lépnie, ám a találkozóra nem került sor. Történt ugyanis, hogy a mérkőzésre kijelölt játékvezető, Szvetozar Marinov a stadion felé tartott, amikor a bejárat előtt két fiatalember megtámadta, és úgy összeverte, hogy a bíró képtelen volt levezetni az összecsapást.

"A hazai csapatot súlyosan meg kell büntetni a botrány miatt" - hangoztatta a CSZKA sportigazgatója, Sztojne Manolov, a Sztara Zagora-iak szerint azonban nem ők a hibásak a mérkőzés elmaradása miatt, hanem a fővárosi együttes. A Beroe edzője, Ivan Vucov szerint ugyanis a CSZKA egyáltalán nem akart pályára lépni. "A sajnálatos incidens több mint két órával a kezdési időpont előtt történt, és biztos vagyok benne, hogy lehetett volna egy bírót találni, aki levezette volna a meccset. A negyedik játékvezető intézményét éppen ezért találták ki, nem?" - méltatlankodott a tréner. A Bolgár Labdarúgó Szövetség azonban más véleményen volt, és a mérkőzés három pontját három-nullás gólkülönbséggel a szófiaiaknak adta.

A Beroénak így két forduló után még nincs pontja, akárcsak a Cserno More Várnának, amely az eredménytelenség miatt leváltotta trénerét, Bozsil Kolevet. Jobban mondva a szakembert felfelé buktatták, hiszen vezetőedzőből sportigazgatóvá nevezték ki. A szurkolók azt szerették volna, ha helyét Radoszlav Zdravkov foglalja el, aki egy évvel korábban már irányította a klubot, és akkor csak azért távozott, mert a bolgár utánpótlás-válogatott irányítására kérték fel, de az egyesület vezetősége végül másban látta a megoldást. A várnaiak új trénere Alekszander Sztankov lett, aki a CSZKA Szófia pályaedzői állását hagyta ott a Cserno More kedvéért. Sztankov a legutóbbi idényben rövid ideig vezetőedzőként is tevékenykedett Szófiában, ám csak pár hónapig vezette a csapatot.