Vágólapra másolva!
Spanyolországban két mérkőzésből áll a Szuperkupa, így a vasárnap este rendezett mérkőzésnek még egy visszavágója is lesz szerdán. Az első találkozót a kupagyőztes Real Zaragoza otthonában rendezték meg, de a hazaiaknak nem sikerült előnyt szerezniük a madridi visszavágóra, hiszen 1-1-re végeztek a Real Madriddal szemben.

Figo, Zidane
Bajban a Real-sztárok

Jellemző, hogy az első játékrészben a madridiak legveszélyesebb játékosa Roberto Carlos volt, aki többször is jól tört előre, és nagy lövésekkel veszélyeztette a zaragozai kaput. Egy alkalommal meghűlt a madridi szurkolók ereiben a vér, mert a brazil bombázó egyik lövése nyomán a térdéhez kapott, és hordágyon kellett levinni a pályáról, de a sérülés mégsem volt olyan komoly, és folytatni tudta a játékot. A hazaiak részéről a paraguayi középpályás, "Toro" Acuna villogott, aki becenevének megfelelően bikaerős lövésekkel ijesztgette a madridi kapuban álló Césart.

A szünet után aztán megszerezte a vezetést a vendégcsapat, de nem a nagy sztárok egyike volt eredményes, hanem a középpályássor vízhordója, Flávio Conceicao, aki két szép csel után mintegy húsz méterről laposan bombázott a hálóba. A bekapott gól után még jobban rákapcsolt a Zaragoza, és a vendégek kapuját csak a szerencse mentette meg a góltól Martín Vellisca lövésénél, a rakétaként süvítő labda ugyanis a kapufáról vágódott ki.

Később César is megmutathatta, hogy méltó vetélytársa lehet Iker Casillasnak a Real Madrid kapujában, mert kétszer is bravúrosan hárított, de az egyenítő gólban alaposan benne volt: Yordi közeli fejesét megfogta ugyan, de ugyanazzal a lendülettel be is ütötte a hálóba. Az 1-1-es eredmény azt jelenti, hogy a visszavágót a madridiak várhatják kedvezőbb helyzetben, de a játék képe alapján a királyi gárdának még van mit csiszolnia csapatjátékán.

Real Zaragoza - Real Madrid 1-1 (0-0)
Zaragoza, La Romareda-stadion.
Real Zaragoza: Laínez - Pablo (Cuartero 73.), Paco, Aguado, Esquerdinha - José Ignácio, Acuna, Martín Vellisca (Galetti 73.), Juanele - Jamelli, Yordi. Edző: Rojo.
Real Madrid: César - Míchel Salgado, Hierro, Karanka, Roberto Carlos - Figo (Celades 88.), Makelele, Flávio Conceicao, Zidane (Morientes 79.), Solari (McManaman 70.) - Raúl. Edző: Del Bosque.
Gól: Yordi (79.), ill. Flávio Conceicao (54.).

Korábban: