Vágólapra másolva!
Varga Zoltán keddi nagytakarítása után Győrött forró a levegő. A harcállások két oldalán a klub, illetve a "száműzöttek" állnak. A hat forduló után négy pontos ETO edzője már az ötödik magyarországi klubnál került a balhé közepébe.

Varga Zoltán
Varga focizni kifogástlanul tudott
Fotó: SZTÁR Sport

Edzőként 1996-ban mutatkozott be a magyar élvonalban, ekkor Furulyás János javaslatára a Ferencváros elnöksége Vargát választotta meg a csapat élére. A Fradi jól szerepelt, Varga első komolyabb mérkőzésein az UEFA kupában továbbjutott a görög Olympiakosz ellen, sőt, az angol Newcastle Unitedet is legyőzte az Üllői úton. Aztán jöttek a problémák (pl. az ismert Telek-ügy) és hamarosan mind a szurkolók, mind a vezetők ellene fordultak. Később Szívós István, az FTC akkor elnöke úgy emlékezett vissza erre, hogy "aki tíz emberbol kilenccel néhány nap alatt rossz viszonyba kerül, annak azért el kellene addig jutni, hogy egyszer magába nézzen."

Varga Zoltán
Született: 1945 január 1.
Pályafutása játékosként:
1961/68 Ferencváros
1968/70 eltiltva
NB I-es mérkőzéseinek száma: 135
NB I-es góljainak száma: 53
Válogatottság/gól: 12/2
1970/72 Hertha Berlin (német)
1972/73 Aberdeen (skót)
1973/74 AFC Ajax (holland)
1974/76 Borussia Dortmund (német)
1976/77 FC Augsburg (német)
1977/78 KAA Gent (belga)
1978/80 BV Brambauer (német)
1980/81 VfB Remscheid (német)
1982/83 MTV Ingolstadt (német, játékosedző)
Pályafutása edzőként:
1991 MSV München (német)
1996/97 Ferencváros
1997 Kispest
1998/99 Dunaferr SE
2000 tavasz Diósgyőri FC
2001- Győri ETO FC
Élvonalbeli mérkőzései edzőként: 77
(Statisztika és életút: SZTÁR Sport)

Kis szünet után 2000 január 5-én Diósgyőrben kapott munkát, ahol Temesvári Miklóst váltotta, ám ott sem ért el sikereket, így fél év után távozott.Ekkor kereste meg a Győr, pontosabban a klub többségi tulajdonosa, a Quaestor Rt., amely csak és kizárólag vele tudta elképzelni a szakmai munkát.

A csapat - amely gyakorlatilag nem gyengült a tavalyi szezon óta, hiszen a távozott (és valóban meghatározó) játékosok: Posza Zsolt, Kenesei Krisztián, Nagy László és Győri János helyett hat légióst szerződtetett a klub, köztük a Dunaferr nagyhírű támadóját, Igor Nicsenkót. Sikerült megtartani Vayer Gábort is, akit pedig vitt volna a Ferencváros, a Vasas, a ZTE, a Videoton és az Újpest is. Varga Zoltán négy hét türelmi időt kért a szurkolóktól és a csapat vezetésétől, de ezalatt mind magatartásával, mind az eredményekkel magára haragította legalábbis az előbbieket.

A Győr ugyanis az egy szem győzelmét (amelyet a szintén bukdácsoló Kispest otthonában, 6-1-es gólkülönbséggel aratott) leszámítva csak egy pontot szerzett öt forduló alatt, egy rúgott gólja mellé pedig tíz kapott került. Legutóbb a megyei rivális Matáv Sopron otthonában kaptak ki 4-0-ra, és ezt követően Győrben elszabadult a "Varga-pokol". Az edző - sebhelyes arcára való hivatkozással - nem jelent meg a meccset követő sajtótájékoztatón, a helyi média és közönség nagy felháborodására, majd kedden a tartalékcsapathoz "száműzte" Molnár Leventét és Mracskó Mihályt, segítői közül Hannich Péter pályaedzőt és Boros Lukács kapusedzőt, míg Orosz László gyúró és Nagy Sándor erőnléti és rehabilitációs edző munkaviszonyát a klub - Varga javaslatára - valószínűleg megszünteti.

Az ETO legjobb játékosa, a csapatkapitány Vayer is eltiltást kapott: a hivatlos verzió szerint kisebb sérülés miatt nem látogathatja az edzéseket, de győri tudósítónk, Papp Győző szerint a játékos és az edző között nem felhőtlen a viszony. Szerdán a klub vezetősége rendelte magához Vayert, állítólag ezen a megbeszélésen "dől el a sorsa" - ez utóbbi félmondat valóban nem egészségügyi problémákra utal.

Varga Zoltán
Még az lehet, hogy Varga pakolhat
Fotó: SZTÁR Sport

Kicsit meglepő, hogy a pályaedző elküldésekor racionalizálásra hivatkoztak, hiszen Hannichot csakúgy, mint Emir Dzinovicot, nyáron szerződtették. Vajon akkor nem tudták, hogy elég egy pályaedző? "Erre a kérdésre nem nekem kell válaszolnom. Mindenesetre ha találkozom a vezetőkkel, hivatalos tájékoztatást kaphatok az átszervezés okairól" - így Hannich.

Molnár Levente és Mracskó Mihály egyelőre nem kíván nyilatkozni, bár nagyon megdöbbente őket a döntés. Azt mondták, tiszta a lelkiismeretük, a szerződésük viszont továbbra is a klubhoz köti őket. Vayer Gábor teljesen értetlenül áll a történtek előtt, a Vargát Győrbe hozó tulajdonosok kezében van a döntés vele kapcsolatban. Az ügy további fejleménye, hogy lemondott Horváth Cs. Attila, az ETO sajtőfőnöke és Polgár Balázs, a klub jogtanácsosa.

Jelen pillanatban teljesen kiszámíthatatlan, hogy mi lesz az ügy kimenetele Győrben, eddig azonban mindig Varga Zoltánnak kellett mennie a kényes szituációkat követően. Ha Győrből is távoznia kell, ez lesz az ötödik csapat, ahol nem tölti ki a szerződését. Varga eddig mindenhol prófétaszerepben tetszelgett, de úgy látszik, sehol nem sikerül elfogadtatnia nézeteit (vagy allűrjeit). Latolgatnivaló azonban nincsen sok, a zöld-fehérek kieső pozícióban, a 11. helyen állnak hat mérkőzés után.

Korábban: