Társoldalunk:

Sztárok klub nélkül

A múlt hét végén kezdetét vette a spanyol pontvadászat, amelynek nyári átigazolási időszakát idén is a csillagászati összegekért megkötött transzferek uralták. Nem egy egyesület hatalmas pénzekért szerződtetett új futballistákat, miközben Spanyolországban közel hatvan olyan futballista van, akinek nincsen klubja, és ingyen igazolható lenne - köztük olyan sztárok, mint Josep Guardiola, Kiko vagy Robert Jarni.

Guardiola egyelőre csapat
nélkül
A legismertebb eset természetesen a Barcelona volt csapatkapitányáé, aki az előző idény végén jelentette be, hogy nem hosszabbítja meg szerződését a katalánoknál, hanem új csapatot keres magának. Az még nem jelentett meglepetést, hogy egyetlen spanyol együttes sem jelentkezett be érte, hiszen Guardiola maga is kijelentette, hogy külföldön szeretné folytatni pályafutását, az viszont már szenzációszámba megy, hogy a népszerű Pep még mindig nem talált klubot magának. A nyáron mindössze egy komoly ajánlatot kapott, a görög Olympiakostól, amely világrekordnak számító évi négymillió fontos fizetést ajánlott neki, de a középpályás végül nemet mondott, mert abban reménykedett, hogy egy angol vagy egy olasz gárda is bejelentkezik érte. Egyelőre azonban semmi konkrétum nem történt, bár a nemzetközi sajtóban hol a Juventusszal, hol a Milannal, hol pedig az Arsenallal hozzák kapcsolatba a nevét.

Francesco Narváez Machón, azaz Kiko szintén saját jó szándékából hagyta ott egyesületét, az Atlético Madridot, miután a fővárosi gárda nem jutott vissza a Primera Divisiónba. A támadó iránt az olasz Lazio érdeklődött, olyannyira, hogy a csatárt egy tüzetes orvosi vizsgálatnak vetették alá, amelyet követően azonban mégis elálltak a transzfertől - úgy látszik, Kiko lába még mindig nem jött teljesen rendbe az elmúlt két évben végrehajtott két műtét után. A csatár ügynöke, Miguel Narváez Machón, aki nem más, mint Kiko édesapja, tehát kereshet új csapatot fiacskája számára, de egyelőre nem járt sikerrel, bár a hírek szerint a török Galatasaray megoldást jelenthet.

Ugyancsak csapat nélkül áll a horvát válogatott játékosa, Robert Jarni, aki az előző idényben a Las Palmasban szerepelt. Az új idényben azonban nem tartanak igényt a futballista szolgálataira, Jarni viszont be akarja perelni az egyesületet, mondván, még mindig tartoznak neki. De nincs klubja többek között az olasz Marco Lannának (ő a Real Zaragoza játékosa volt utoljára), Miguel Angel Ramisnak (ő a Deportivo futballistája volt, bár kölcsönben a Santanderben szerepelt), Patxi Ferreirának (ex-Rayo Vallecano) és Perica Ognjenovicsnak (volt Real Madrid) sem.

Korábban:

Kapitányi intelem Guardiolának

Hová megy Guardiola?