Vágólapra másolva!
Már csütörtökön megkezdődött a müncheni német-angol labdarúgó-világbajnoki selejtező felvezetése. A meccs reggelén az angolok zenével ébresztenék ősi riválisuk játékosait, a két szurkolótábor pedig - szintén nem barátságos - találkát szervez.

A brit Sun című lap szerint a németeket a selejtező reggelén, szombaton egy speciális szigetországi fúvószenekar ébreszti majd. Négy zenész kürttel érkezik Münchenbe, és szeretné "meglepni" Rudi Völler együttesét. A kürtösöket közvetítő menedzser szerint a fiatal nők még soha nem szolgáltak ilyen komoly célt. Bob Hall azt is garantálta, a hazaiak összerezzennek majd, ha megszólal a hangszer.

Az angolok ezzel szándékoznak megbosszulni, hogy a vendéglátók egy meglehetősen hangos müncheni söröző melletti hotelben szállásolták el a csapatot, jóllehet a Bild ezt csütörtökön határozottan cáfolta.

Péntek hajnalban még nem történt rendbontás, de a német rendőrség attól tart, hogy a éjszaka már közel sem lesz ilyen békés Münchenben. Folyamatosan érkeznek ugyanis az angol fanatikusok a helyszínre.

"Tapasztalatból tudjuk, hogy a meccs előtti órák a legkritikusabbak" - mondta Andreas Ruch rendőrségi szóvivő. "Ezért nem is számítunk könnyű éjszakára."

A legfrissebb angol szurkolók már csütörtök este München központjában tartózkodtak, s a szokásoknak megfelelően az átlagembereket magasan felülmúló mennyiségben és tempóban fogyasztottak alkoholt, s emellett különböző indulókat harsogtak. Éjfél körül azonban a többség visszatért szálláshelyére.

A német belügyi szervek szerint a szigetországi rajongók többsége pénteken érkezik a bajor városba. A müncheni rendőrség 800 munkatársa, köztük a különlegesen képzett antihuligán-csoport, lesz jelen a találkozón. További 300 rendőr a vasúti pályaudvarokon és a repülőtéren teljesít majd szolgálatot.

Az eddigi jelentések szerint legalább tízezer angol érkezik Németországba, de közülük csak hatezren rendelkezhetnek belépővel. A négyezer jegynélküli épp elég gondot okozhat, ráadásul olyan hírek is érkeztek Münchenbe, hogy a berlini neonácik jelentős csoportja "találkozni" szeretne a szigetországiakkal.

Korábban: