Társoldalunk:

Első budapesti győzelmükre készülnek a románok

A szerdai vb-selejtezőn tizenkilencedszer találkozik egymással a magyar és a román labdarúgó-válogatott.Noha a románok eddig még egyszer sem nyertek Budapesten, és ezúttal a döntetlen is elég lenne nekik a pótselejtezőt érő csoportmásodik hely megszerzéséhez, Gheorghe Hagi  mindenképpen győzelmet vár a csapatától. Gellei Imre ezt elsősorban a középpálya megerősítésével szeretné megakadályozni.  

A Románia elleni, szerdai (Népstadion, 20.15) világbajnoki selejtezőre készülő magyar labdarúgó-válogatott kedden videózással, az ellenfél várható taktikájának elemzésével kezdte a napot Dunavarsányban, majd az uszodába mentek a játékosok, ahol fürdés és gyúrás szerepelt a programban.
   
Az irányítás Dajka László edző feladata volt, mert Gellei Imre megbízott szövetségi kapitány már korábban elutazott Kecskemétre, ahol a szintén általa vezetett U21-es csapat délután a románok ellen játszik Eb-selejtezőt. A szakvezető este tér vissza az A csapat edzőtáborába, s 20 órától edzést tart. Szándéka szerint utána jelöli ki a Népstadionban pályára lépő kezdő tizenegyet, ám a várható összeállítást már most elárulta: Király Gábor - Korsós György, Sebők Vilmos, Juhár Tamás, Mátyus János - Dárdai Pál, Lendvai Miklós (Győri János), Lisztes Krisztián, Korsós Attila - Tököli Attila (Sztipánovics Barnabás), Horváth Ferenc (Kabát Péter).

"A középpályát igyekszem megerősíteni, Dárdainak és Lendvainak a szervezett, gyors labdakihozatalról kell gondoskodnia, másképp elöl nem vihetik semmire a csatárok. Juhár beállítása azt szolgálja, hogy Korsós Attila nagyobb biztonsággal szervezhessen a bal oldalon"- mondta Gellei. "Fontos még, hogy a labda elvesztésére azonnal reagáljanak a játékosok, mert különben átgázolnak rajtunk a román támadók."
   
A megbízott kapitány örömmel számolt be arról, hogy vasárnap óta érezhetően javult a játékosok hangulata, ám figyelmeztetett: ez nem a kapitányváltásnak köszönhető. Sokkal inkább annak, hogy a futballisták tisztában vannak vele: a szerdai meccsen önmaguknak is bizonyítaniuk kell. Azt, hogy többet érnek, mint amennyit szombaton a grúzok ellen Tbilisziben mutattak.

Gheorghe Hagi, a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya keddi sajtótájékoztatóján kijelentette: bár csapata számára a szerdai magyarok elleni vb-selejtezőn már a döntetlen is elég lenne a pótselejtezőt jelentő második hely megszerzéséhez, ő azt szeretné, ha megnyernék a mérkőzést. "Saját taktikánkat akarjuk érvényre juttatni, és három ponttal szándékozunk hazatérni a Népstadionból. Nem lesz könnyű dolgunk, sokan azt hiszik, hogy a grúzoktól elszenvedett vereség után a magyar együttes összeomlott. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a magyarok idegenben játszottak. Biztos vagyok benne, hogy saját közönségük előtt sokkal harcosabbak, agresszívebbek lesznek, és mindent megtesznek a legyőzésünkért" - mondta a román szakvezető.
   
Hagi úgy véli, hogy a kapitányváltás jót tett a magyaroknak: "Ha új szakvezető kerül egy csapat élére, akkor ez általában jelentősen javítja a játékosok hangulatát, a futballisták motiváltak lesznek, mert be akarják bizonyítani az új kapitánynak, hogy ott a helyük a válogatottban. A magyar-román párharcok mindig óriási presztízscsatát hoztak, az összecsapások hangulata olyan volt, mintha egy város két riválisa mérte volna össze az erejét. Nem lesz ez másként szerda este sem. Játékosaim a magyarok elleni találkozó esetleges megnyeréséért nem kapnak külön prémiumot, csak akkor vehetnek fel pénzt, ha teljesítettük a célkitűzést, és megszereztük a második helyet a csoportban." 

A románok várhatóan a Lobont - Kirita, Popescu, Radoi, Chiviu - Contra, Sabau, D. Munteanu - Mutu - Ilie, Niculae kezdőcsapattal lépnek pályára, kedden 19 órakor pedig nyilvános edzést tartanak a Népstadionban.

A két együttes három hónappal ezelőtti, bukaresti mérkőzésén  2-0-s román siker született. Az összesített mérleg a magyarok számára kedvező: 18 mérkőzésen 11 magyar győzelem, 5 döntetlen, 2 román siker, a gólkülönbség 45-17. A tétmérkőzések mérlege: 3 magyar győzelem, 4 döntetlen, 2 román győzelem, 9-10-es gólkülönbség.

 Az eddigi mérkőzések (magyar szempontból):
1936.10.04.: Bukarest 2-1 (0-1)
1939.10.22.: Bukarest 1-1 (0-0)
1940.05.19.: Budapest 2-0 (0-0)
1945.09.30.: Budapest 7-2 (5-2)
1947.10.12.: Bukarest 3-0 (2-0)
1948.06.06.: Budapest 9-0 (2-0)
1948.10.24.: Bukarest 5-1 (1-0)
1952.07.15.: Turku    2-1 (1-0) - olimpia
1954.09.19.: Budapest 5-1 (3-1)
1958.10.26.: Bukarest 2-1 (0-1)
1972.04.29.: Budapest 1-1 (1-0) - Eb-selejtező
1972.05.14.: Bukarest 2-2 (2-1) - Eb-selejtező
1972.05.17.: Belgrád  2-1 (1-1) - Eb-selejtező
1981.05.13.: Budapest 1-0 (1-0) - vb-selejtező
1981.09.23.: Bukarest 0-0 - vb-selejtező
1998.10.14.: Budapest 1-1 (0-1) - Eb-selejtező
1999.06.05.: Bukarest 0-2 (0-2) - Eb-selejtező
2001.06.02.: Bukarest 0-2 (0-1) - vb-selejtező

Korábban: