Vágólapra másolva!
Nem kevés problémával kell megbirkóznia Keszei Ferencnek, a S'Oliver Haladás vezetőedzőjének. A sok sérült mellett várhatóan hosszú ideig nem számíthat a szombathelyi védelem kulcsemberére, Flavio Pimre.

A brazil hátvéd szívproblémái miatt utazott haza, majd visszatérését követően egyből a fővárosi Sportkórházba vezetett az útja. Az eredmények azonban nem túl biztatóak, a brazil fiú még három hónapot lesz kénytelen kihagyni.

Várhatóan nem léphet pályára a Győr elleni találkozón Arnon sem: a brazil csatár a Vasas elleni mérkőzésen szenvedett combhajlító-izom húzódást. Fred elkezdte a futóedzéseket, ám egyelőre nem végezhet teljes értékű munkát.

Halmosi Péter edzői engedéllyel lazított szerdáig, mivel Keszei véleménye szerint a fiatal támadó a két válogatott és az azt követő bajnokin mind fizikálisan, mind pedig mentálisan elfáradt, így ráfért a pihenő.

Örömteli hír azonban a zöld-fehér hívek számára, hogy Amir Filipovics,aki legutóbb még csak tíz percet tudott a pályán tölteni felépült hasfal-húzódásából. A bosnyák futballista - az eltiltását letöltő Nagy Gáborral együtt - akár már Győrben is a kezdő tizenegy tagja lehet.

Unger Tamás