Társoldalunk:

Erősített a Brescia - az edző szava ellenére

A Sturm Graz együttese az elmúlt években rendszeresen ott volt a Bajnokok Ligájában, nem is szerepelt rosszul, és a csapat egyik legjobb játékosa Markus Schopp volt. Meg is választották az év játékosának Ausztriában, ám a Sturm a nyáron nem tartott igényt rá. Ilyen előzmények után az ember azt gondolná, hogy nem lesz nehéz klubot találnia magának, de ez a feladat meglehetősen keménynek bizonyult.

Schopp Grazban húzóem-
ber volt
A nyár elején szinte biztosnak tűnt, hogy Schopp az olasz Brescia játékosa lesz, hiszen Carlo Mazzone együttesének egyik legjobbja, Aimo Diana a Juventusszal tárgyalt, és Schopp megfelelő helyettesnek látszott. Diana azonban maradt, így a Brescia nem tartott igényt Schuppra, aki tovább folytatta a csapatkeresést.

A következő "kiszemelt" az angol Middlesbrough volt, ám a briteket nem érdekelte, hogy a középpályás a múltban milyen eredményeket ért el, és hogy hányszoros osztrák válogatott: előbb próbajátékra invitálták a játékost. Schopp becsületére legyen mondva, nem játszotta el a sértődött sztárt, hanem elutazott Angliába, és egy hétig együtt edzett a Boróval, ám a klub trénere, Steve McClaren túl soknak találta a játékos 1,5 millió fontos vételárát, és ezért elállt a leigazolásától.

Ezt követően ismét életbe lépett a Brescia-vonal, és Schoppnak sikerült meggyőznie az olasz klub elnökét, Gino Corionit, hogy ajánljon neki szerződést annak ellenére, hogy a csapat trénere, Carlo Mazzone kijelentette: nincs szüksége a játékosra. "Azt hiszem, Schopp túlságosan is támadó szellemű futballista, nem védekezik eleget. De még mindig jobb, ha eggyel több bevethető játékosunk van, mintha eggyel kevesebb" - nyilatkozta a szakvezető, mikor megtudta, hogy a Brescia mégiscsak megvette a középpályást. Az osztrák játékos viszont biztos abban, hogy sikerülni fog beverekedni magát a kezdők közé.

"A Sturmmal szerzett tapasztalatom segíteni fog. A gráci együttessel ugyanúgy 3-5-2-ben játszottunk, mint a Brescia, és a Bajnokok Ligájában is pályára léptem. Tudom, hogy a legnagyobb vetélytársam a csapatba kerülésért Aimo Diana lesz, azt is tudom, hogy ő remek futballista, de ennek ellenére játszani szeretnék. Mindent meg fogok tenni a csapatba kerülésért, de tisztában vagyok vele, hogy a döntés Mazzone kezében van" - mondta a Brescia újdonsült futballistája. Így megy ez az igazi profiknál.