Vágólapra másolva!
Noha Ümit Davala hivatalos bemutatásakor a Milan alelnöke, Adriano Galliani kijelentette, hogy az átigazolási időszak a rossonerik számára lezárult, nincs kizárva, hogy hamarosan még egy játékos érkezik a klubhoz. José Mari sérülése miatt a csapatnak ugyanis csak három támadója maradt, így az egyesületnél szívesen látnák viszont egykori támadójukat, Marco Simonét, aki korábban éveken keresztül a szurkolók kedvence volt Milánóban.

Simone gólöröme - még a
Monaco mezében

Tekintélyes névsor, ám egy esetleges újabb sérülés esetén alaposan lecsökkenne a szakvezető választási lehetősége. Egy negyedik támadót, Oliver Bierhoffot a múlt héten adták el a Monacónak, és ironikus módon most éppen azt a futballistát szeretnék megszerezni, akit a német futballista kiszorított a nagyhercegség együtteséből.

Bierhoff érkezése előtt Marco Simone nem hogy kihagyhatatlan volt a Monacóból, hanem ő volt a csapatkapitány - a múlt héten azonban a tartalékok között találta magát, és a karszalagot is át kellett adnia. Nem csoda, hogy szívesen távozna, és egykori klubja ideális célpontnak tűnik a számára. Az egyetlen probléma, hogy a Milan nem akar fizetni érte, ám ha a Monaco egy játékost elfogad Simonéért cserébe, akkor a transzfer még megvalósulhat.

A jólértesültek szerint a Milan Christian Brocchit szeretné felajánlani, aki csak a nyáron érkezett az Internazionaléért. Mivel azonban Franciaországban lezárult az átigazolási időszak, és a klubok decemberig csak egy "jokert" szerződtethetnek, nem valószínű, hogy a Monaco belemenne az üzletbe. Ezt a legjobban minden bizonnyal Simone bánná, aki 1990 és 1997 között hét esztendőt töltött el a San Siróban.

Korábban:

Raúl a legjobb csatár, Simone holtversenyben második