Társoldalunk:

Királyi blama Sevillában

Krízisben a Real Madrid - a harmadik fordulóban a Betistől elszenvedett vereség után nem túlzás ezt kijelenteni a királyi gárdával kapcsolatban. A Real három meccsből mindössze egy pontot tudott szerezni a Primera Divisiónban, ami egyben azt jelenti, hogy a forduló további mérkőzéseitől függetlenül a 16. helynél már nem léphet előbbre, és ha a mögötte lévő csapatok nyernek vasárnap, akkor akár még hátrább is szorulhat.

A madridiak az újonc Betishez látogattak, és szereplésüket már csak azért is nagy várakozás előzte meg, mert a csapatban Zidane és Figo is helyet kapott. Némi meglepetésre viszont a védelmet kissé felforgatta Vicente del Bosque mester, hiszen kihagyta Aitor Karankát és Míchel Salgadót is, akiknek helyét Iván Campo és Geremi foglalta el.

Ez kissé meg is kavarta a hátsó alakzatot, igaz, az első Betis-gólhoz vezető hibát nem az egyik újonnan beállított futballista, hanem a veterán Fernando Hierro követte el. Már az előző akcióból is gól születhetett volna, ám Gaston Casas fejese még a kapufán csattant. Ezt követően Iván Campo kissé lezserült passzolta a labdát Hierrónak, aki még így is felszabadíthatott volna, ám valósággal belebotlott a labdába, és így Casas egyedül törhetett a kapura. Márpedig ő ilyen helyzetet nem szokott kihagyni.

Az előny azonban nem tartott sokáig, hiszen egy percen belül egy szép akciót követően a Real egyenlíteni tudott, ráadásul a gólt éppen Zidane szerezte. Úgy tűnt tehát, hogy ha nehezen is, de belelendül a királyi gárda, főleg, hogy ezt követően egyre másra dolgozta ki a helyzeteket, de a lehetőségek sorra kimaradtak. Előfordult például, hogy egy akción belül kétszer is a kapufát találták el a vendégek: előbb Roberto Carlos lövése jött vissza, majd a kipattanót Guti lőtte a lécre. A szünetben tehát 1-1 volt az állást, és a második játékrész elején a Betis két gyors góllal eldöntötte a három pont sorsát. Előbb Capi csinált bolondot Hierróból, és lőtt a tizenhatoson kívülről laposan a kapuba, majd pedig Casas passza után Joqauín volt eredményes.

Csekély vigaszt jelenthet a Real hívei számára, hogy a Barcelona sem remekel. A katalánok az eleddig pont nélkül álló Osasuna otthonában léptek pályára, és csak egy gól nélküli döntetlenre voltak képesek. Úgy látszik, Rivaldo nélkül nem megy a góllövés a Barcának. Még rosszabbul járt a két győzelemmel nyitó Deportivo, amely otthon szenvedett vereséget az Athletic Bilbaótól.

Korábban: