Társoldalunk:

Capello négyéves szerződést kötne az MU-val

A Sunday Mirror értesülései szerint 2,8 millió fontos fizetésért, négy évre Manchesterbe szerződne Fabio Capello, az olasz AS Roma labdarúgócsapatának trénere. A United vezetői, élükön Peter Kenyonnal cáfolták az információt, noha az már napokkal korábban kiderült: Capellót valóban felkérték a távozó Sir Alex Ferguson utódjának.

"Alex utódjának valódi keresése még nem kezdődött meg" - mondta Peter Kenyon, az MU elnöke. "És addig nem is kívánunk találgatásokba bocsátkozni, amíg a szezon véget nem ér."

A Mirror értesülései szerint Capello már találkozott a Manchester United képviselőivel, és miután a szakember igent mondott, a Roma elnökéhez, Franco Sensihez fordultak. Noha a spanyol Barcelona is élénken érdeklődik Capello után, az angol lap szerint manchesteri szerződése már-már tényként kezelhető. Az 56 éves szakvezető korábban elmondta, minden vágya, hogy Angliában dolgozhasson.

Pincési László

Korábban: