Társoldalunk:

Továbbra is élen az Auxerre

Az első négy helyen álló gárda egyaránt nyerni tudott a francia bajnokság hetedik fordulójában, így az élcsoportban nem történt változás. A hátsó régiókban szereplő csapatok közül csak a Nantes és a Metz lépett pályára, és a Kanárik helyzete tovább romlott, mivel ők kikaptak, a Metz viszont idegenben is be tudta gyűjteni a három pontot.

Az előző bajnokság végeredménye alapján a Lyon - Nantes találkozó szuperrangadónak számított volna, hiszen az ezüstérmes fogadta a címvédőt, ám a Nantes ebben a szezonban rendkívül gyengén szerepel, és sereghajtóként várta a meccset. Külön pikantériát adott a találkozónak, hogy a Lyonban a kezdők között kapott helyet az az Eric Carriere, aki két héttel ezelőtt még a Nantes játékosa volt...

Az első percekben azonban nem ő, hanem a Lyon egy másik új szerzeménye, Pegguy Luyindula volt a főszereplő, a másodosztályú Strasbourgtól megvett támadó a 15. percben köszönt be. Húsz perccel később egy szöglet utáni kavarodást követően Marc-Vivien Foé is gólt szerzett, és úgy tűnt, a lyoniak sima győzelmet aratnak, de Nantes ekkor még tudott szépíteni Olivier Quint tizenegyesével. A második játékrészben aztán eljött Carriere nagy pillanata, a középpályás ugyanis bevette egykori csapata hálóját. Ez a gól kihúzta a talajt Nantes lába alól, és innentől kezdve csak az volt a kérdés, hogy eredményes lesz-e még a Lyon, és ha igen, hányszor. Nos, már csak egyetlen találat született, az is a kilencvenedik percben Luyindula révén. A Nantes bajnoki címvédőhöz méltatlanul továbbra is az utolsó helyen áll, győzelem nélkül.

A Lyon csak rövid ideig állt a tabella első helyén, mivel este mindkét előtte álló együttes begyűjtötte a három pontot. A Lens nyert magabiztosabban, hiszen a Sochaux ellen három gólt is szerzett, és egyet sem kapott. Igaz, ebbe a vendégek is besegítettek, mert az első találatnál a jugoszláv védő, Nisa Szaveljics a saját kapujába juttatta a labdát. A másik két gólnál a hazaiak aztán már nem szorultak segítségre, Corridon és Moreira saját erejéből volt eredményes. A háromgólos diadal hatására a Lens megelőzte a tabellán az Auxerre-t, és átvette a vezetést, mivel gólaránya most már jobb a szintén 17 ponttal álló gárdánál. Az Auxerre ugyanis "csak" egy találattal nyert (a bajnokság során már harmadszor), ezúttal Oliver Kapo rúgta a győztes gólt.

Korábban:

A Nantes újabb kudarca