Vágólapra másolva!
A spanyol bajnokság harmadik fordulójában megtört a jég, és a Real Betis melletti két másik újonc gárda is megszerezte első győzelmét a szezonban. A CD Tenerife diadalában főszerepet játszott az argentin támadó, Bruno Marioni, aki két gólt szerzett. Minden bizonnyal különös örömöt okozott neki a dupla, hiszen az ellenfél az a Villarreal volt, amely tavaly nem tartott igényt a szolgálataira.

Marioni Paraná városában született 1975. június 15-én, pályafutását a Newell’s Old Boys gárdájában kezdte. A felnőttek között az 1995-96-os szezonban mutatkozott be, és első idényében rögtön háromszor volt eredményes. A következő bajnokságban aztán alaposan kitett magáért, hiszen 17 gólig jutott, amire Európában is felfigyeltek.

1997 nyarán a portugál Sporting Lisboa szerződtette, ahol azonban kevésbé ment neki a góllövés, mindössze egy alkalommal vette be az ellenfelek kapuját. Ennek ellenére még a következő szezont is a Sportingnál kezdte, de a luzitánok hamarosan megváltak tőle, és eladták az argentin Estudiantesnek. Hazájában ismét megtalálta góllövőcipőjét, előbb ugyan csak négy gólig jutott, de miután az Independiente játékosa lett, 17 találkozón 13 alkalommal volt eredményes. Ezt követően úgy gondolta, hogy ismét kipróbálja magát Európában, és ezúttal a spanyol Villarrealba szerződött.

Első góljára a Primera Divisiónban egészen a 12. fordulóig kellett várni, amikor is az RCD Mallorca kapuját vette be, majd két játéknappal később az UD Las Palmas ellen már kétszer volt eredményes. A klub azonban a télen megvette honfitársát, Martín Palermót, így Marioni számára nem maradt hely a kezdők között. Előbb az Independientének adták kölcsön, majd a másodosztályban szereplő Teneriféhez került. A Segunda Divisiónban csak öt mérkőzésen lépett pályára, de két gólra azért így is jó volt, az élvonalban pedig éppen egykori klubja ellen bizonyította, hogy kár volt őt leírni.

Korábban: