Vágólapra másolva!
Gellei Imre, a labdarúgók megbízott szövetségi kapitánya a Dinamóhoz ment tanulmányútra, s bár tudta, világszínvonalra számíthat Kijevben, mégis elkápráztatta a valóság. Egyébiránt az olaszok elleni utánpótlás Eb-selejtezőre, valamint a már tét nélküli, de mégis becsületbeli ügynek számító vb-selejtezőre is készül. Nem szeretne próbacsapatot pályára küldeni Parmában.

Debrecenben konzultáltak a minap az UEFA-tanfolyamon tanuló magyar futballedzők, és a közelmúlt tapasztalatait cserélték ki egymás között. Valamennyien külföldi tanulmányúton jártak, egy-egy nagy klub helyzetével, szakmai tevékenységével ismerkedtek. Nem kell nagy ész hozzá, hogy belegondoljunk, miről is folyt a diskurzus. Messze vagyunk Európától. Gellei Imre megbízott szövetségi kapitány a Dinamo Kijevnél járt, és mély benyomást tettek rá a látottak. "Azért választottam a Dinamót - mondta -, mert világhírű klub, a kontinens elitjéhez tartozik, de személyes okom is volt oda utazni. Az első nagy sikere, a KEK-győzelme előtt két hétig Zalaegerszegen készült fel a csapat, akkor kerültem jó ismeretségbe Valerij Lobanovszkij edzővel és Szabó József elnökhelyettessel, akit szintén nyilván nem kell bemutatni idehaza. Az egykori válogatott focista és ukrán kapitány mutatta be a világszínvonalú létesítményeket, s avatott be a futballműhely titkaiba."

Kijevben ukrán viszonylatban horribilis összeget keresnek a focisták, de mégsem akad, aki irigyelné tőlük a havi 15-20 ezer dollárt. A világhírű Dinamóba eljutni ugyanis eleve csak a különleges adottságú fiataloknak van esélyük, akik aztán drákói szigor, valamint az átlagembernek szinte elképzelhetetlen mennyiségű munka révén kerülhetnek a csapat közelébe. Aki viszont dinamós lesz, megkap mindent. Szuper szállodát, kényelmes utazást a klub saját repülőgépével, minden igényt kielégítő edzéslehetőségeket, orvosi gondoskodást.

"A feltételrendszerről, a létesítményekről is órákat mesélhetnék - tájékoztatott Gellei -, de mivel ezek egyelőre tényleg csak álmok nekünk, beszéljünk inkább az azonnal hasznosítható dolgokról. Lenyűgöző a klub szervezettsége, a munka következetessége. Minden hónapban értékelik a játékosok számítógépbe táplált adatait, így határozzák meg, mit is kell csinálniuk. Lobanovszkij nem tart edzést, idézőjelben mondva csak értékel és stratégiát, taktikát dolgoz ki, négy volt világhírű focista - Gyemjanyenko, Mihajlicsenko, Puzacs és Mihajlov kapusedző - tart tréningeket. A meccsek után névre szóló, részletes értékelést készítenek a focistákról. Gondolom, ezt mi is gyorsan átvehetjük, a határozottságot, a következetességet pedig azonnal."

A klub nagyságát jelzi az utánpótlás-nevelés is. Erről sem beszélnek az ukránok, csak cselekszenek. Mint ismert, bevezették a futball kötelező iskolai oktatását, a tanárokat megfizetik, labdákat, felszerelést kaptak mindehhez, a Dinamo pedig külön iskolát tart fenn. "Hét utazó edző járja a volt Szovjetuniót, és választja ki a tehetségeket, akiknek beiskolázásáról maga Szabó József dönt, minden srácot személyesen néz meg" - hallottuk a kapitánytól. "Aki méltó rá, bekerül a Dinamo három akadémiai osztályának egyikébe. A szülőkkel tanulmányi szerződést kötnek, és a fiúk elkezdhetik a középiskolát. Napi két edzés vár rájuk a suli mellett, most éppen a '85-87-es korosztály kiválasztottjai az újoncok. Irigyeltem őket."

Gellei Imrének persze az olaszokat is irigyelnie kellene, hiszen utánpótlás-válogatottjuk már egy döntetlennel is Eb-résztvevő, míg nekünk a mantovai győzelem esetén a grúzok romániai sikeréért is izgulnunk kell. Ami pedig a parmai vb-selejtezőt illeti, az már csak becsületbeli ügy a válogatott számára. "Pontosan erről van szó - véli Gellei -, és nekem az a rögeszmém, hogy a válogatottba csak olyanok kerülhessenek, akik játszanak a klubjukban, pontosabban mindennap megharcolnak a játéklehetőségért. Egy nemzeti válogatott semmilyen körülmények között nem lehet próbacsapat! A keret összeállításán is gondolkodom természetesen, de csak azok jöhetnek számításba, akik hasonlóan gondolkodnak és futballoznak is."