Vágólapra másolva!
49 héttel ezelőtt a Bundesliga tavalyi idényének egyik legnagyobb meglepetését jelentette, hogy a gyengécske Energie Cottbus Sebők Vilmos góljával legyőzte a Bayern München csapatát. Az azóta eltelt közel egy évben sok minden változott: az újabb találkozás például kiérdemelte a rangadó jelzőt, hiszen a Cottbus pillanatnyilag az ötödik helyen áll.

Tavalyi produkciója alapján nem hittünk abban, hogy Cottbus valaha kerül olyan helyzetbe, hogy mérkőzését rangadónak kelljen titulálni. Most erről van szó: a remekül rajtoló, egykori keletnémet csapat ugyanis a bajnok Bayern Münchent látja vendégül. A Kicker szerint Sebők és Miriuta helye megingathatatlan a kezdőcsapatban, ellenben az állandó hiányzó Vincze Ottó mellett ezúttal Mátyus is csak kispados lesz. Ami biztos: sárga lapjai miatt Helbig nem játszhat, de sérült még Kaluzny, Beeck, Wawrzyczek, Jungnickel, Franklin és Latoundji is. A bajoroknál a két irányító, Scholl és Effenberg még mindig harcképtelen, de Jeremies és Linke sem egészséges. Sőt, Jancker is lesérült, izomszakadása miatt könnyen lehet, hogy a válogatott finnek elleni vb-selejtezőjén sem játszhat. Ennek ellenére csoda lenne az Energie további menetelése.

Pedig pontosan 49 héttel ezelőtt, 2000. október 14-én a Cottbus legyőzte a bajorokat (ráadásul éppen Sebők góljával). Arra az újságírói kérdésre, hogy vajon a mostani csapat erősebb-e, mint a tavalyi, Eduard Geyer edző így reagált: "Csak akkor, ha több pontot szerzünk. Úgy látom, még mindig van sok olyan játékosunk, aki nem mutatta meg azt a formáját, ami miatt szerződtettük." Geyer úgy véli, a csapat legfontosabb embere még mindig Miriuta, mert bár még nem tökéletes az erőnléte, mindig megtartja a labdát és képes is megjátszani azt. "Még mindig kiscsapatnak és szürke egérnek számítunk, de bátor és kockázatosabb támadójátékkal győzhetünk. Igaz, az már nem jelentene akkora meglepetést, mint tavaly" - mondta Geyer.

A másik rangadón a Dortmund a Leverkusent fogadja, véleményünk szerint győzelmi esélyekkel. Még akkor is, ha Heinrich, Demel, Reina és Addo hiányzásával szemben a Bayer csak a sárga lapok miatti eltiltását töltő Ballackot nélkülözi. A Dortmundot fűtheti a visszavágás, hiszen 1993 óta tavaly kapott ki először a Leverkusentől a Westfalenstadionban.

Lisztes Krisztián helye megingathatalan a kispadon, így a Werder Bremen valószínűleg nélküle kezdi majd a Hamburg elleni összecsapást. A brémaiaknál Wehlage és Barten nem egészséges, ellenben Herzog ismét visszafoglalhatja helyét a középpályán. A hazaiak együttese sem lehet gyenge, ha a kispadon olyan sztárok ülnek, mint Panadic, Yeboah, Fukal és Präger. A két hiányzó Cardoso és Sandmann.

A Hertha a listavezető Kaiserslauternhez látogat, de előre megtippelhetetlen, milyen formát mutat a berlini együttes. A bajnokság ingadozó teljesítményét egy remek UEFA Kupa-összecsapás koronázta meg, amelyen a Hertha 2-0-ra nyert a Westerloo ellen Belgiumban. Király teljesítményét kiemelték a német lapok és ami még fontosabb, Dárdai ismét 90 percet játszhatott. Meglepő lenne, ha a bajnokin nem jutna szóhoz. A sérült trió változatlan: Konsztantinidisz, Alves és Nedzipi nem bevethető. A hazaiaknál Gabriel, Hrisztov, Pettersson és Harry Koch hiányzik. A világ- és Európa-bajnok Youri Djorkaeff azonban ismét harcra kész, legalábbis Andreas Breme, a 'Lautern mestere szerint ellentétük már a múlté: "Youri nagyon jó formát mutatott a hétközi edzéseken, végre megmutatta, miért volt tagja a francia válogatottnak."

A 7. forduló párosítása:

Szombat, 15.30:
VfB Stuttgart - Hansa Rostock
Energie Cottbus - Bayern München
SC Freiburg - FC Schalke 04
Bor. Dortmund - Bayer Leverkusen
Hamburger SV - Werder Bremen
1. FC Köln - 1. FC Nürnberg
1. FC Kaiserslautern - Hertha BSC
Vasárnap, 17.30:
1860 München - VfL Wolfsburg
Borussia Mönchengladbach - FC St. Pauli

Pincési László