Vágólapra másolva!
Mátyus János, a Cottbus magyar válogatott védője szerint a címvédő Bayern München sokkal nagyobb játékerőt képvisel csapatánál és megérdemelten nyert a labdarúgó Bundesliga 7. fordulójában ellenük 3-0-ra. A vasárnapi meccseken az 1860 München nyert, a Mönchengladbach ikszelt otthon.

"Az előző idényben itthon Sebők Vilmos góljával 1-0-ra győztünk a müncheniek ellen, ezért most felfokozott várakozás előzte meg a meccset" - mondta Mátyus a szombati meccsről. "Minket is elragadott a lendület, kitámadtunk és az első három percben két gyors kontrából is gólt kaptunk, ezzel gyakorlatilag megpecsételődött a sorsunk."

Eduard Geyer vezetőedző a mérkőzés után úgy nyilatkozott, hogy az ötödik percben legszívesebben valamennyi védőjét lecserélte volna. "A lefújást követően mindig nagyon feszült szokott lenni, a vasárnap délelőtti edzésünkön már reálisan értékelt, azt mondta,
hogy ne keseredjünk el, dolgozzunk úgy, mint eddig és akkor nem lesz semmi baj. Sajnos én sem remekeltem, de azt gondolom, hogy nekünk nem a Bayern Münchenhez kell mérnünk magunkat."

A müncheniek harmadik találatát Mátyus szerezte, miután saját kapujába fejelte a labdát. "Balszerencsés gól volt, nem akarok sokat rágódni rajta. Inkább előre nézek, nagyon nehéz mérkőzések várnak ránk. Jövő héten a Schalke 04 vendégei leszünk, utána jön a vb-selejtező a válogatottal Olaszországban, majd itthon a Leverkusen, idegenben a St. Pauli és megint hazai pályán a Borussia Dortmund következik."

Mátyust Sebők Vilmossal együtt szeretné megtartani a cottbusi klub: mindkét futballistának az idény végéig érvényes a szerződése. "Megkaptuk az új tervezetet és a vezetők azt akarják, hogy gyorsan döntsünk. A magam nevében azt tudom mondani, hogy számomra csak jó megoldás születhet. Nagyon jól érzem magam Cottbusban, de ha megfelelő ajánlatot kapok, akkor nem zárkózom el a váltás elől sem. Ha az Energie esetleg kiesne az élvonalból, akkor nem szeretnék itt maradni. A téli szünetig eldől a sorsom."

A Bayern München elleni találkozót Sebők Vilmos és Vasile Miriuta is végigjátszotta, Vincze Ottó pedig először kapott játéklehetőséget: a második félidőben lépett pályára.

Bundesliga, 7. forduló:
Borussia Mönchengladbach - St. Pauli 2-2 (0-0)
gól:
Van Lent (51., 11-esből), Van Houdt (90.), illetve Bajramovic (60.), Meggle (90.)

1860 München - VfL Wolfsburg 2-1 (1-0)
gól:
Borimirov (5.), Max (75.), illetve Akonnor (67.)

Korábban: