Vágólapra másolva!
Visszalépett az Üllői úti FTC-stadion biztosításától az In-Kal Security. A biztonságtechnikai cég a szombati FTC-Győr NB I-es labdarúgó-mérkőzésen történtek miatt jutott erre az elhatározásra.

Lasz György, a cég elnöke elmondta: azért határoztak így, mert az utóbbi időben egyes szurkolók rendre kísérletet tettek a stadion belső rendjének megbontására. A biztonsági szakemberek felléptek a kezdeményezések ellen, amit az állítólagos drukkerek nem néztek jó szemmel. Ennek következménye lehetett, hogy a szombati találkozón Fradi-drukkerek kezdeményeztek verekedést Fradi-drukkerekkel, feltehetően az In-Kal lejáratásának szándékával is.

"Hírnevünket nem elsősorban a labdarúgásnak köszönhetjük" - mondta Lasz György. "Ugyanakkor a futball körüli kaotikus állapotok miatt cégünk negatív színben jelenik meg a közvélemény előtt, ami most már a terhünkre van." Az In-Kal elnöke az MLSZ-ben tovább dolgozik mint biztonsági igazgató.

"Még a héten értékeljük Lasz Györggyel és a rendőrséggel közösen a mérkőzésen történteket" - jelentette ki Szeiler József, a Ferencváros futballcsapatát működtető kft. ügyvezető igazgatója. - "Egyelőre nem tudom megmondani, hogy kit kérünk fel a rendőrség mellett a hazai találkozóink biztosítására."

A Ferencváros legközelebb október 10-én játszik az Üllői úton: Magyar Kupa-mérkőzésen fogadja az Újpestet.

Korábban: