Társoldalunk:

Sötétség Bukarestben

Hét perccel a Rapid - Paris Saint-Gearmain UEFA Kupa visszavágó túlórájának lefújása előtt sötétbe borult a Giulesti-i stadion, 0-1-es állásnál. A szlovén játékvezető háromnegyed órás várakozás után véget vetett a mérkőzésnek, így a végeredményről az európai szövetség határoz.

Sötétben tapogatózott a Rapid a PSG elleni hazai pályás visszavágón, a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt. Elsősorban a "vasutasok" fejében volt sötétség, akik lelkileg teljesen felkészületlenül álltak ki a (mellesleg náluk egy klasszissal jobb) francia csapat ellen. A szokásos kelet-európai gondolkodás: nem bíztak a sikerben. Pedig a találkozó első negyedórájának Rapid-rohamai azt sugallták, hogy Viorel Hizo legénysége még az elején el akarja dönteni a továbbjutást.

Letizi kapuja előtt azonban elfogyott a tudomány, és még csak helyzetbe sem kerültek a lilamezesek csatárai. Idővel aztán kiegyenlítődött a játék, sőt inkább a vendégek vették át a kezdeményezést, és Anelkáék "marásai" egyre veszélyesebbé váltak. Gól azonban nem született sem 90, aztán sem 180 perc alatt - következett a hosszabbítás.

A franciák viszont siettek, mert chartergépük már búgatta motorjait, és Aloisio a "túlóra" harmadik percében vezetéshez juttatta csapatát (Anelka mesterien tálalta a labdát). Az UEFÁ-ban viszont - mivel oda-visszavágós rendszerben zajlik - nincs aranygól, ezért le kellett játszani a 2x15 percet, illetve kellett volna, ha a Giulesti-stadion világítóberendezése végképp fel nem mondja a szolgálatot a 113. percben.

A baj már a hosszabbítás első félidejének végén jelentkezett, ám akkor még helyrehozták a zárlatot. A szlovén Andrej Kokolj játékvezető tanácstalanul téblábolt a sötétben, majd a szabályoknak megfelelően lefújta a mérkőzést. Hogy mi lesz a mérkőzés sorsa, arról az UEFA csütörtökön dönt. A PSG pedig felkerekedett és visszautazott Párizsba. Fernandez edző azért még megjegyezte: bármi legyen az UEFA döntése, ő az életben többé nem jön Romániába!

A PSG-nek nincs szerencséje a román csapatokkal: 1997-ben a Steaua ellen játszottak BL-selejtezőt, amelyet az UEFA 3-0 arányban a bukarestiek javára ítélt, mert a franciák jogtalanul játszatták a felfüggesztett Laurent Fournier-t. (A visszavágón a PSG nyert 5-0-ra, és továbbjutott). Most úgy tűnik, hogy az UEFA javukra fogja ítélni a mérkőzést, mert a szabályok szerint (2. cikkely, 29. paragrafus), a nemzetközi fórum által hitelesített stadionoknak saját áramfejlesztővel kell rendelkezniük, amely külső hibák esetén biztosítani tudja a stadion áramszolgáltatását. A Rapid ilyesmivel nem rendelkezett, viszont ha bebizonyosodik, hogy nem a stadionban keletkezett a hiba (a hírügynökségek állítása szerint az egész kerület áram nélkül maradt), az UEFA akár újra is játszathatja a mérkőzést 0-0-s állásról.

Balla István

Korábban: