Társoldalunk:

Pihenteti sztárjait a Milan

Ma mérkőzésdömping lesz az UEFA-kupában, hiszen összesen 42 visszavágót rendeznek a sorozatban. A Debrecenen kívül még egy párosításban lesz érdekelt magyar futballista, a finn FC Haka és a német Union Berlin párviadalában azonban akármelyik együttes megy tovább, mindenképpen lesz honfitársunk a következő körben.

A Hakában ugyanis két, az Union Berlinben pedig egy magyar labdarúgó szerepel, igaz, a német gárdában futballozó Bozsik Levente ebben a szezonban még egyszer sem kapott játéklehetőséget. Nem így a finn együttes két magyarja, Babócsy (vagy ahogy a finnek nevezik, Vilnrotter) András és Kovács Péter, akik mindketten rendszeresen kezdő játékosok. A Haka orosz támadója, Valerij Popovics hiányában ráadásul Kovácsra kulcsfeladat hárul majd a mérkőzésen. Popovics nem sérülés miatt maradt otthon, hanem azért, mert fél a repüléstől, és így az idegenbeli nemzetközi meccseket rendszeresen kihagyja.

Berlinben hatalmas az érdeklődés a mérkőzés iránt, hiszen az első találkozón elért 1-1-es döntetlen azt jelenti, hogy a német kiscsapatnak jó esélyei vannak a továbbjutásra. A szurkolók azonban mégsem elégedettek, mert az összecsapás helyszíne nem az Union jól megszokott hazai pályája, az Alte Försterei lesz, hanem a Jahn Sportpark, amelyhez a drukkereknek kellemetlen emlékeik fűződnek. Ez a stadion ugyanis az egykori Dynamo Berlin pályája volt, amely klubot az NDK-s időkben mesterségesen "fejlesztettek fel" az államhatalom segítségével.

A pályára lépő nagycsapatok közül jó néhányan már az első körben biztosnak tűnő előnyt szereztek, így a kulcsemberek közül páran pihenőt kaptak a visszavágóra. Az AC Milannál (amely idegenben 2-0-ra verte a fehérorosz BATE Boriszovot) a hírek szerint Paolo Maldini, Demetrio Albertini, Andrij Sevcsenko és Serginho sem lép pályára, míg a Valenciánál, amely a Csernomorec Novrosszijszk otthonában tudott nyerni 1-0-ra, Pablo Aimar, David Albelda és a fiatal Vicente marad ki a megszokott kezdő tizenegyből.

Az angol Chelsea-ből Graeme le Soux viszont azért nem utazott el a csapattal Szófiába, a Levszki elleni visszavágóra, mert felesége bármelyik pillanatban világra hozhatja második gyermeküket. Egy másik bolgár gárda, a Litex Lovecs a szlovák Inter Bratislavát fogadja, és a bolgárok az egész hetet a tizenegyesek gyakorlásával töltötték. Nem ok nélkül: az első mérkőzésen ugyanis Pozsonyban az Inter 1-0-ra győzött, vagyis van esély arra, hogy a továbbjutás sorsa büntetőkkel dől majd el, ráadásul azon a találkozón a lovecsiek csatára, Hriszto Jovov maga is elhibázott egy tizenegyest.

Korábban:

Sötétség Bukarestben