Vágólapra másolva!
A Ronaldóval és Seedorffal "felszerelt" Internazionale Milan 6-0-s összesítéssel múlta felül a brassóiakat az UEFA Kupa első fordulójában. A Cenk alatti szurkolók kedvenceinek hazai pályán sem sikerült bevenniük Toldo kapuját.

Brassó erre várt már négy hete, amióta kiderült, hogy a helyi FC nem kisebb névvel, mint az Internazionaléval került össze az UEFA Kupa első fordulójában. A hangszórókból a vendégek tiszteletére már egy órával a mérkőzés előtt Eros Ramazotti dúdolt, és most mindegy, hogy a sárga-fekete fiúk 3-0-ra kikaptak Olaszországban, most csak az a lényeg, hogy a futballkedvelők végre élőben láthassák Toldót, Zanettit és természetesen Ronaldót.

A háromezer forintos jegyárak, no meg a zord időjárás miatt eléggé foghíjasak maradtak a lelátók, ám aki mégis élőben akarta látni az Intert, nem kellett sokat várnia az első gólra: Ventola 17 méteres bombája már a14. percben utat talált a brassóiak ghánai származású kapuvédőjének hálójába. A sárgamezes hazaiak próbálkozásai még ijesztésnek is kevésnek bizonyultak, a másik oldalon viszont Guly duplázta megt a vendégek előnyét még az első félidőben.

A második félidő elején bekövetkezett a várva várt pillanat: Ronaldo jelentkezett játékra, Il Fenomeno pályára lépését vastaps kísérte. A várt történelmi pillanat - Ronaldo sérülés utáni első gólszerzése - azonban elmaradt, s a brazil csillag már meg sem várta a kétperces hosszabbítást, magára hagyta társait és bevonult az öltözőbe.

"Ronaldónak kisebb húzódása volt, ezért jött le idő előtt a pályáról" - indokolta a brazil sztár nem éppen sportszerű magatartását Hector Cuper vezetőedző a mérkőzés után.

UEFA Kupa, 1. forduló, visszavágó mérkőzés:
Brassói FC - Internazionale 0-3
gól: Ventola 14., 81., Guly 36.