Vágólapra másolva!
A spanyol bajnokság ötödik fordulójában a legnagyobb rangadónak az Deportivo - Celta Vigo mérkőzés ígérkezett, ám a galíciai derbit egy súlyos sérülés árnyékolta be: a hazaiak védője, Manuel Pablo nyílt sípcsonttörést szenvedett Giovanella belépője nyomán.

Fotó:Reuters
MP válogatott mezben

A Primera Divisiónban való bemutatkozására egészen a 14. fordulóig kellett várnia, amikor is az Athletic Bilbao ellen csereként kapott játéklehetőséget, és a bajnokság hátra lévő részében további 13 alkalommal lépett pályára. Az 1999-2000-es szezonban viszont már nem volt olyan játékos a Deportivóban, aki nála gyakrabban szerepelt volna a csapatban, hiszen mindössze egy találkozót hagyott ki, és az idény végén bajnoki címnek örülhetett. A legutóbbi idényben is alapköve volt a galíciai együttesnek, szintén csak egy mérkőzésről hiányzott, ráadásul megszerezte pályafutása első találatát is, rögtön a második fordulóban a Racing Santander ellen.

Remek teljesítményének hatására a nemzeti tizenegybe is bekerült, és ott is alapemberré nőtte ki magát. Most azonban minden bizonnyal hosszú ideig nem léphet majd pályára, hiszen a Celta Vigo ellen rendkívül súlyos sérülést szenvedett.