Vágólapra másolva!
Rangadó rangadó hátán - így is jellemezhetnénk a magyar labdarúgó-bajnokság 12. fordulóját. Az első kör befejezése után a listavezető MTK a javuló formában lévő Vasast, a Zalaegerszeg a Ferencvárost, míg az Újpest a Dunaferrt fogadja.

A hétvége két legérdekesebb magyar összecsapását a Ferencváros és az Újpest vívja, igaz, ezúttal nem egymás ellen, mint tették azt szerdán. A zöld-fehérek Zalaegerszegre látogatnak, és remélik, vissza tudnak vágni az első fordulóban, hazai pályán elszenvedett vereségért. A Ferencvárosban Gera sérült, de apróbb gondokkal küzd Gyepes, valamint Dragóner is, ám ők várhatóan vállalják majd a játékot. Kriston sárga lapok miatt nem játszhat. A zalaiaknál Gaál, Bonchis, Győri Zoltán és Molnár Balázs sérült, de az egerszegiek bíznak abban, hogy Molnár és Bonchis a bajnokin már ismét hadra fogható lesz.

Az Újpest, feltöltődve a kupameccsen elért sikerrel, azt a Dunaferrt fogadja, amely szintén büntetőkkel jutott tovább. Egervári Sándor csapata remekül játszott a Hungária körúti összecsapáson, ráadásul hosszú idő óta először nincs hiányzó a csapatban. Még az Olympiakosz Nicosia ellen megsérült Marek Penksa is hadra fogható. Újpesten még látszik a kupamérkőzés nyoma: Kunzo nyakizom-, Pető, Tokody és Lőw combizom-sérülést szenvedett.

Érdekes mérkőzés vár a debreceni szurkolókra is. A Lokiban egyedül Tiber nem játszhat, ám ez talán nem zavarja meg a remek győri mérleggel rendelkező hazaiakat. Az ETO utoljára az 1998-99-es szezonban nyert a Debrecen ellen, igaz, akkor a szezon mindkét találkozóján. Tavaly a hajdúságban 3-2-re, idén Győrött 1-0-ra nyertek Vadicskáék. A vendégeknél most mutatkozik be Varga Zoltán utóda, Tamási Zsolt, aki egyedül az eltiltott Starkkal nem számolhat.

A 12. forduló párosítása:
Szombat
Sopron - Videoton (15 óra), ZTE - FTC (16.30 óra), DVSC - Győr (17 óra), MTK - Vasas (19 óra), Kispest - Haladás (19 óra)
Vasárnap
UTE - Dunaferr (18óra)

Pincési László